H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
hagyták fotóztatni magukat. Folklorizáció, ami elüzletiesedett, s minden eredeti gyökerét elvesztette... A folklorizációnak a finn hétköznapokban betöltött szerepéről, a hagyomány egyes elemeinek megújulásáról napról-napra magam is meggyőződhettem. Ennek egy igen szép példáját tanulságként szeretném bemutatni egy karéliai kirándulásom felelevenítésével: 1991. szepte m ber 21. szo m bat ...Kétnapos Kes'álahti kirándulásunk egy csúcspontja, s tulajdonképpen célja következik: a huttu-ünnepe . Buszunk már szürkületben fut be a kis kelet-karjalai városka, Kesálathi "múzeumfalujába". Egy templom és egy harangláb, egy lakóház, malom és malomház, csűrök, szauna képezi a 9 egységből álló szabadtéri gyűjteményt. A környék nagy szülötte és lokálpatriótája, Antti Haikarinen és Unto Kupiainen professzor, miután megalapították 1955-ben a K esälahti Társaság ot, folyamatos gyűjtéssel és munkálkodással létrehozták ezt a kis gyűjteményt is. A Finnországban már későősznek számító időpont miatt korán sötétedik, így nincs különösebb lehetőség a gyűjtemény épületeinek alaposabb, szakmai megtekintésére. De jelen esetben talán nem is ez a fontos. Pista bácsi (Rácz István, a világhíres fotóművész, a Kalevala fordítója, a Kanteletár magyar közreadója, a 83 évesen is örökifjú, aktív magyar itt Finnországban) pár mondatban ismerteti a Kesälahti Társaság létrejöttének körülményeit. (Helyi és innen elszármazott emberek közössége, akik gondozni, ápolni akarják szülőföídjük hagyományait, s ezért anyagi és egyéb áldozatokra is képesek. Számtalan ilyen Társaság van ebben az országban, különösen Karéliában. így kell az identitást erősíteni, nem üresen kongó hazafias szólamokkal és külsőségekkel!) A Társaság minden évben, szeptember végén, az aratás befejeztével megszervezi a huttu , az új kása ünnepét. Az ötletet, illetve a szokást Kupiainen professzor vetette és újította fel először,
