H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

törekvést véltem felfedezni: a történeti és a néprajzi anyagot választják el következetesen még egy helyiségen belül is (Ti. a Nemzeti Múzeum történeti és néprajzi gyűjteménye van itt leginkább.). Egyszerűen lenyűgözött a kép-ikon-festmény raktár. Itt a képeket nem fektetik vagy állítják a polcokon, hanem óriási méretű, acélkeretes, dróthálókra kötözik fel, a hálószerkezet mindkét oldalára. Ez a szerkezet alul-f elül görgőkkel ellátott, mozgatható, minden tárgy könnyen elérhető. Megint csak a finnekre jellemző praktikusság és célszerűség bizonyítéka, hogy minden talpalatnyi helyet kihasználnak, az ésszerűség határain belül. Minden tároló, polc, zárt szekrény szintén mozgatható, egymásra tolható és szétválasztható, így a legteljesebb a térkihasználás. Az igazi meglepetésem akkor következik be, amikor a személyi feltételekkel is megismerkedem: 2 gyűjteménykezelő (nők), 2 raktáros és egy takarító alkotja Ortimattila személyzetét. S mindez 1 millió tárgy magasszintű raktározására, műtárgyvédelmére. Az egész gyűjteménynek van egy néprajzos és egy történész felelőse, de ők Helsinkiben dolgoznak - számítógépes terminállal összekötve a raktárépülettel!... Itt helyben nincs restaurálás, csak a már említett tisztítás, fertőtlenítés. A restaurálás-konzerválást is Helsinkiben végzik. Hogy az elragadtatásom valamit enyhüljön, azért megemlítem, hogy az itt dolgozók embertelennek érzik az elzártságot. A lakásuk is itt van, s egy személynek állandóan az épületben kell lennie a berendezések kontrollja miatt. Elkeseredettek, hogy ugyanazokkal élnek együtt a magánszférában, mint akikkel nap mint nap dolgoznak. Viszont a fizetésük eléri a magasan kvalifikált fővárosi múzeumi személyzetéét. Az egész raktár-komplexum még alig múlt 10 éves, s máris felvetődött a bővítés kérdése. Helsinki klímája egyértelműen káros minden műtárgy számára, így elengedhetetlen a műtárgyállomány biztonságos helyre történő költöztetése. A muzeológusok, gyűjtemény-