H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

felelősök munkaasztalain már magam is láttam a bővítésre vonatkozó elképzeléseiket, szakmai-hasznosítási programjaikat. Egy egész napot töltöttem Orimattilában, s hazafelé ambivalens érzésekkel küszködtem az autóban. Egyrészt felvillanyozva: Úristen azért ilyen is létezik. Ez a csoda megismételhető lenne nálunk is. Ugyanakkor el is szomorodtam, hiszen a pénzügyi fedezet hiányában ez elképzelhetetlen, csak álom maradhat. S akkor még olyan kérdések is felötlődtek bennem: egy magyar muzeológus mikor tudhatja az általa begyűjtött tárgyakat ilyen körülmények között?... egy magyar muzeológus mikor vehet részt a raktára kialakításában, s nem csak közlik vele, hogy ez a sufni a tiéd, gazdálkodj vele, ahogy tudsz!... mikor érjük el, hogy a raktározás személyi és tárgyi feltételei ennek a közelébe érkeznek majd?... mikor jutunk el oda, hogy a személyi fejlesztések, újabb és újabb raktárosok, gyűjteménykezelők felvétele helyett a dologi-gépi feltételeken javítanánk?... Végül is ezidáig tanulmányutam legtanulságosabb, legtöbb szakmai élményt nyújtó programján vehettem itt részt Orimattilában, s minden Finnországba látogató kollégának melegen ajánlom a központi raktár felkeresését, b./ A három hónap alatt megtekintettem kb. 60 állandó vagy időszaki kiállítást a néprajz, régészet, képzőművészet, iparművészet, történelem stb. témakörökben. A meglepetés az volt, hogy igazán új ötleteket, új installációs vagy kiállítástechnikai újításokat nem láttam. Bizony, a túlnyomó többség a nálunk is - korábban - ismert metódus szerint épült fel: "ezen a helyen már az őskőkorszakban is laktak emberek..." Talán csak Rovaniemi és a Kesalahti-üvegműzeum kiállításai jelentették az örvendetes kivételeket ezek sorából. Persze, mondhatnám, savanyú a szőlő, hiszen vidéki muzeológusként bármelyik percben elfogadnám azt a technikai felszereltséget és szakemberbázist, melyekkel kedves finn barátaim rencelkeztek.