H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Az eredetivel azonos formára vágott, és a felfüggesztési pontokon kifúrt lemezen a festés előtt a megfelelő alapozás volt az első lépés. A svájci gyártmányú NOVEROX jól alkalmazható különböző festett vastárgyak alapozására. Mivel csak rozsdás felületeken tapad meg, használata előtt sósavval egységesíteni kellett a már részben oxidálódott felületet. A NOVEROX a rozsdából stabil, fekete bevonatot képez és megakadályozza a további rozsdaképződést. Az alapozó réteg száradása után lehetett elkezdeni a festést, melyre a művész olajfesték volt a legalkalmasabb. Egy, az egész kép színvilágával összhangban lévő okkeres festékrétegre került fel az utolsó réteg, maga a kép. A festés befejezésével a festékréteg levédését is meg kellett oldani. Nem lehetett alkalmazni a hagyományos, testes lakkokat, mivel a tárgy szabadtéri környezetbe kerül, ahol azok megrepedeznek, besötétednek. Bár kísérleteznek különböző szi I ikonalapú bevonószerekkel, de még nincs erre a célra igazán megfelelő anyag. A REMBRANDT olajfestmény bevonó látszott a legmegbízhatóbbnak, amely vékonyan fedi be a festéket. Erre jön még rá egy szintén vékony szilikonolaj bevonat. Másik, gondot okozó tényező a felfüggesztő szegek elrozsdásodása következtében a festésen végigfolyó rozsdás csapadék. Illúzió lenne azt gondolni, hogy ez teljesen megakadályozható, de a folyamat lelassítható, például úgy, hogy a felizzított szegeket olajba mártva, azokon egy védőréteget alakítunk ki. Annak megakadályozására, hogy a szegek feje felsértse a festékréteget, célszerű vékony gumialátétet tenni a két felület közé. A többi már nem a restaurátor feladata. Az idő teszi majd a képet valószerűvé, "régivé". Szűcs Gergely