H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1992 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

gyüttesen alkotják a Magyar Népi Építészeti Archívumot. Ennek része a gyűjtemény-nyilvántartásokon kívül még pl. az önálló adatállományként is kezelhető szakszótár, az egyes építmények tetszőleges mélységű leírását biztosító analitikus épület-címtár stb. A két nagy adatbázis (műtárgyak és archívum) a múzeum teljes gyűjteményi anyagát tartalmazza, amelyek egymást kölcsönösen kiegészítik, értelmezik, tehát biztosítani kellett az adatkezelési rendszeren belüli eegyenrangúságukat, a számítógépes kapcsolódás lehetőségét. (Jellemző tény, hogy a jelenleg érvényes "hagyományos" nyilvántartási szabályzat a különböző fotó- és adattárakat "segédgyűjteményként" értelmezi.) Az összekapcsolás elsődleges (de nem egyetlen) módja a mindkét alkalmazásban azonos módon felépített, egyesíthető "helységnévtár", amely önálló adatbázisként is kezelhető. A helységnévtár a történetiség elvét érvényesítve az egyes helységek többször módosult közigazgatási besorolását, a helynévváltozásokat, illetve a községösszevonásokat stb is. tartalmazza, de lehetőséget nyújt ezzel párhuzamosan a tetszőleges mélységű táji csoportosításra, illetve visszakeresésre. A fentiekben vázlatosan ismertetett adatkezelési rendszer céljainak és elemeinek megfogalmazása hosszadalmas, több évig tartó előkészítő munkát jelentett, beleértve a különböző szoftverkörnyezetben történő kipróbálást, ellenőrzést is. Az így szerzett tapasztalatok birtokában végül is tudatosan nem egy "mindenttudó" általános adatbáziskezelő programot választottunk alapszoftvernek, hanem a múzeum adatállományokhoz hasonló környezetben (pl. könyvtár) megfelelő referenciákkal rendelkező speciális szöveges információkezelő rendszert (TEXTAR). A múzeumi tárgyak vagy dokumentumok számítógépes nyilvántartása ugyanis csak látszólag egyszerű feladat: az adatsorok zöme nehezen formalizálható szöveg, amelyek utólagos átfogalmazását, a "számítógépesítés" lázában gyorsan megalkotott "egységes tipológiához" vagy "kódrendszerhez" történő hozzáigazítását feltétlenül el kívántuk kerülni. A szöveges adatállományok sajátos problémája az egyes adatmezők rendkívül változó hossza, továbbá az, hogy nem mindig lehet egyértelmű