H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1989 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Most hátrafordul, s valamit keres a falon. - Ott van a szoknyája zsebében, mama! - mondja a kisebbik fiú, és segít elővenni a rózsafüzért. - Tudtam, hogy azt keresi, mindig ott lógott a széke fölött a falon. Rátekeri keresztbetett kezére, s valami csendes nyugalommal néz körül. Valakit keres. Végre megtalálja. Tekintetében mosolyog belülről. A muzeológus melléje lép, s könnyeit nyelve mondja: - Ugye, nagymama, csak felépült a ház, és eljött a nagymama is! Eljön majd máskor is, és mesél nekünk még sokat! - Az én Jézusom áldjon meg gyermekem! - szorítja meg a muzeológus kezét. A körülállók némán figyelnek minden szóra, minden mozdulatra, az emberek szemében ott csillog a könny. Emlékek szakadnak fel, arcok, képek. Rég elhagyott faluk, szülőházak, anyák, testvérek, ködlenek fel a messze múltból, valamikori otthonok, halványuló, ködbeveszett képsorok rajzolóohak az emlékezet képernyőjére. Nagymama is emlékezik. Végighordozza tekintetét minden tárgyon, s befelé indul a szobába. - Öt gyermeket szültem ezen az ágyon. - s megigazítja a takarót. - Jaj Istenem, hogy én mennyi kenyeret sütöttem ebben a kemencében! Ilyen jól sütő kemence az egész faluban nem volt. - Mi tetszik legjobban, nagymamái - kérdezi az igazgató. - Szép falu ez kedvesem, biztos , hogy itt jó emberek laknak. Maga is itt lakik, kedvesem? - teszi fel a kérdést Kurucz Albertnek. Mit is mondhatott volna a főigazgató erre a nem várt kérdésre, hogy azt a nagymama is megértse? - Én vagyok a községbíró ebben a faluban, nagymama! - felelte. - Nagy tisztesség az kedvesem, a jó Isten segélje a családjával, meg az egész falut! Matild nagymama már biztos azóta kiköltözött a parkettás házból is az ő örökös lakásába - de annak a megnyitónak az emléke ma is itt él bennem, vagy talán csak a képzeletemben. Nekem ő fogalmazta meg, az ő szavai nyomán vált előttem világossá több dolog is. Ez a kis falu itt a dombok ölelésében nemcsak múzeumfalu, de igazi falu is egyszersmint. Akik itt dolgoznak, úgy kötődnek egymáshoz, mint a lakók, mint egy faluközösség. A közös munka gyönyörű kalákája. Rokonlátogatóba jön, aki egyszeregyszer visszalátogat. Adjon Isten áldásos munkát, jó, dolgos, egymást szerető családokat és okos, emberséges községbírókat ennek a mi kis Falunknak!