H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

Mint ilyenkor lenni szokott, nem ment minden egyszerűen. Elvárták tőlem, hogy szakmai ismereteimet, élettapasztalataimat maximálisan hasznosítsam, a „műhelyvakságból" származó veszélyeket elhárítsam. - Ez a nem kis terhet jelentő bizalom különösen,,megfogott", így ekkor el is határoztam, hogy életem hátralevő részét e feladatnak szentelem. Sajnos, nem így sikeredett, mert egészségi állapotom meghiúsította. Életemben először öreztem, hogy akármenynyit dolgozom, nem fáraszt. A feladatok — és néha nem is olyan egyszerű feladatok — megoldása sok-sok energiát, elmélyüt, felelős elgondolást, ötletet és bizony gyakran furfangot igényelt. — Különös öröm volt számomra, hogy fiatal muzeológusok és műszakiak társaságában dolgozhattam, akik őszinte hittel és lelkesedéssel szolgálták az egyre aktuálisabb, égetően fontos ügyet. Életemből sajnos csak hét évet fordíthattam erre a csodálatos — és egy magyar építésznek az anyai örömszerzéssel egyenértékű — feladatra. Minden korábbi ismeretem felszínesnek bizonyult, mert e munka során ismertem meg istenigazában hazámat, és tanultam meg tisztelni múltunkat, életünket és magunkat. Soha nem sejtett szépségeket, a kontinuitásban megható, szívet szorongató, egyben felemelő. Istentől elhagyott gyönyörű tájakat, településeket mondhatok magaménak. Bárcsak fiatal, de akárcsak egészséges lehetnék, még mindig ott lennék, és tenném a szolgálatot! Épül a nemesborzovai harangláb