H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

da biztosítja. Szinte valamennyi bőrgyárban akadt valaki, akinek lelkesedése révén olyan berendezési tárgyakhoz, kéziszerszámokhoz jutottunk, amelyek egy^­kori kézműves műhelyek felszereléséhez tartoztak. A Hajdúsági Bőrgyár­ban Méhes János, a gyár egykori igazgatója, viseli szívén gondjainkat. Az ő révén egy kis tímárság receptúrakönyvét is lemásoltattuk, s módunk nyílt arra is, hogy az SzNM fényképésze, Deim Péter, a gyárban felvéte­leket készítsen. Hasonló segítséget kaptunk a Táncsics Bőrgyárban Oltvay Dénes fejlesztési mérnök és az ügyünket buzgón képviselő Ripay István mérnök, valamint a Pécsi Bőrgyárban dr. Tóth Géza, a gyár egykori igaz­gatója révén. Több ízben kaptunk ezektől a gyáraktót berendezési tárgya­kat, kéziszerszámokat, s a műhelyeikben készült tárgyakat és munkafo­lyamatokat bemutató fotók a bajai tímárműhelyről megjelentetendő kata­lógus illusztrációi lesznek. A Cserzőanyaggyár kádárbrigádja Tarbály Ist­ván vezetésével elkészítette az SzNM számára az egykori tímárműhelyek­ben használatos dongás edények valamennyi változatát. Az 5 segítségüket fogjuk kérni a múzeumi műhely besüllyesztett kádjainak fával történő bé­leléséhez is. Örömmel mondhatjuk, hogy újabb támogatóink is akadtak, ill. újabb vállalatok dolgozói kapcsolódtak be vállalkozásunkba. A Simontornyai Bőr­gyárban Csapó János osztályvezető, a Pécsi Bőrgyárban Gál István mérnök lelkesedése révén jutottunk bakhoz, fogókhoz, késekhez. Csete János pé­csi kézműves is önzetlenül ajánlotta fel múzeumunknak késeit, taszítóját, fogóját. Köztudott, hogy Pécsett már működik egy, a tímárságot megörökítő múzeum, amely a szakma múltját és eszközeit ismerteti. De a gyárakkal folytatott levelezésünkben gyakran hangsúlyozzuk: szeretnénk, ha az SzNM­ben készülő műhelyt is saját múzeumának, "emlékművének" tekintené a bőrös szakma. Ez a múzeum, az előzőktől eltérően, magát a technológi­ai folyamatot, a műhelybeli életet kívánja bemutatni. Célunkat dr. Tóth Béla, a munkánkat segítő szakértői gárda tagjaként, ugyanakkor a Buda­pesti Bőripari Vállalat hagyományvédő bizottságának titkáraként is ismer-

Next

/
Thumbnails
Contents