H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1986 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

félhengerre vagy koporsófedélre emlékeztet. A fal felőli gyerektanya neve "szurgyik", az Ipoly környékén ismerik a "kuckó" terminológiát is. A zöld táblás kályhák nyomait az Ipoly és a Garam mentén lehetett megtalálni. Nyugatra az említett sárkemencék dominálnak, csempés oldalú változataik csak ritkán fordulnak elő. A szobai cserépkályhák fő elterjedési területe a Vágtól nyugatra volt, ahol a konyhai kemencékkel együtt alkották a ház tüzelőberendezését. A korongon készült szemeskályhák nyomait a Csallóközben és Galánta környékén lehetett csak fellelni, máshol a Duna vonalától északabbra nem fordultak elő. Táblás kályhákat a Vágtól nyugatra is alkalmaztak, ahol a szemeskályhákkal keveredve terjedtek el. A csallóközi Bősön a konyhában nagyméretű kemencék voltak, melyeknek hátsó része gyakran a falon túl lógott. Tetejükön két élére állított mór /szárított tégla/ közt tüzeltek, főztek. A kemencék alja téglából készült, boltozatuk mórból. A szobai cserépkályhát padok vették körül. A kályha alul szögletes, felül hengeres, esetleg szögletes volt. Tetejét cifra csempékből álló "pompa" díszítette. A mélyített zöld csempék felületét "szöktetések", fehéres pöttyök díszítették. A kályha melletti lyuk neve "szurdik" volt, alvásra, vagy cipőszárításra használták. Farnád Mohi Sabján Tibor