H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1986 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

don volt a malom két pár őrlőköve a hozzájuk tartozó kőkiemelő szerkezettel. A köveket kávák védték, tetejükre támaszkodtak a garatok. A garatban egy ötletes szerkezet csengőszóval jelezte, ha a búza fogytán volt, és új felöntés következett. A kőpad felett volt a sebeskerék padja, a malom fő áttételi rendszerével. A függőleges tengelyre erősített sebeskerék két kisebb orsót hajtott meg, jelentősen felgyorsítva a forgás sebességét. A következő szint a nagydob padja, amely a malom forgatható teteje alatti teret is m agába foglalta. Itt volt a ferde helyzetű szelestengely és a szeleskerék, a bálványra rögzített nagydob, valamint a malom megállását biztosító fékberendezés is. Az akácfa papucsokon csúszó tetőt zsindellyel fedték. Tetején bádogból kivágott széljelző, az un. Rákóczi lova, mutatta a szél változását. A tetőt három gerendából és egy kocsikerékből álló szárny segítségével lehetett elfordítani. A szél energiáját négy szárnyból álló vitorlázat fogta fel, és alakította át forgó mozgássá. A vitorla lécrácsának egyik oldalára vásznat feszítettek, míg a másik, keskenyebb felét deszkával borították. A karcsú szárnyak merevítését vasrudak biztosították. A malomnak szitaberendezése nem volt, ezért a búzát parasztra őrölte /a lisztet és a korpát nem választotta szét/. Napi teljesítménye 12-18 mázsa volt a széljárástól függően. A vitorlák forgása 10-13 fordulat volt percenként. A vitorla 1 fordulata alatt az őrlőkő 8,8-szer fordult meg. Erősebb szél esetén a malom mind a két pár köve egyidőben őrölhetett. A dusnoki szélmalmot a múzeum alföldi tájegységében kívánjuk felépíteni, a településtől távolabb eső területen. Szerkezetével a múlt századi alföldi felülhajtós, két pár köves szélmalmokat fogja képviselni. Újraépítési javaslat: Erdélyi Zoltán Kiviteli terv: Sabján Tibor Statikai szakértő: Gilyén Nándor Sabján Tibor