Vass Erika: A Hunyad megyei református szorványmagyarság (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
A HUNYAD MEGYEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEK - Nagypestény
a Márványpataka mellett fekszik, tömeges magyar birtokos lakóival, kiknek református templomuk a múlt században is fennállott." 33 7 A hátszegi fejezetben irtam le HA családjának történetét, a fehérvízi részben pedig a G családét. Mindkét család életében szerepe volt az akkor még több magyar lakost számláló Nagypesténynek. GA így emlékezett vissza a falura: „Mikor úrvacsora volt, akkor a református pap kocsival jött ki, és valamelyik magyar családnál ebédelt. Brázovayéknál vagy nálunk. A Brázovay kúria szinte kis kastély. 33 8 Közvetlenül a mi udvarházunk mellett volt, áll most is, gyönyörű. Jó pár száz éves, lőrésekkel ellátott gyönyörű épület. Az volt az egyetlen tán, úgy mesélték, egyszer egy lázadáskor nem tudtak bemenni, tán felvonó hídja is volt. Isten tudja, mikor. Brázovay Elek bácsinak volt a háza, a féijemnek unokanagybátyja volt. Rokonság volt. Első fiam keresztelőjére a férjem meghívta a templom közönségét hozzánk, és ott voltak a keresztelőn. [Hátszegről] Csulak tiszteletes úr megkeresztelte a fiamat, volt egy közös kis kóstoló, aztán elmentek, és ott maradt a család ebédre." Az alábbiakban a Hátszegi-medence utolsó tősgyökeres magyar lakosát, NA-t mutatom be, aki 1927-ben született a faluban. Az ő sorsáról így beszélt GA: „Nagypestény, ahova én férjhez mentem, az kurta nemességet kapott. Ott nagyon sok volt a magyarság is. De még az én fiatalasszony koromban is. Most már egy ember van, név szerint NA, de hát az ő gyerekei is elrománosodtak. Román asszonyt, feleséget vett, nagyon kedves asszony a felesége, gyerekei is, minden tiszteletem az övék, de románok, és ez van, ez a világ sora. Ahol valaki megfogyatkozik, ott aztán elszaporodik a többség. Ez a rend." NA elbeszéléséből is előkerült a 20. század megannyi nehézsége: „Mikor kicsike voltam, jártam a marhákkal, anyám meghalt, mikor voltam 6 éves, és maradtam csak apámmal, és volt egy leánytestvérem. Nagyon nehezen bírtuk. Volt sok marhánk, sok földünk. Aztán jött a háború. Apámat tartották la concentrare [katonai átképzésre]. Földünk volt sok, 8 hektár, és vagy 5 hektár erdő. Nehezen éltünk, s nem volt elég, jött a kommunizmus, akkor még rosszabb volt. Véget ért a háború, jött apám haza, akkor még rosszabb volt, mert amit szereztünk, mind kelletett beadni. Nem jutott. Minél több földje volt az embernek, annál nagyobb volt a kóta az államnak, és nem jutott. Nagyon, nagyon rossz. Mikor jött a kollektív, az még rosszabb volt. Mikor jöttek, s nem mentünk be a kollektívba, azt gondoltuk, hogy na, most nekünk vége, mit hogy csináljunk, miből éljünk? 33 7 Bőjthe 1891: 24. 33 8 A kúriák leírását ismerteti: Mara 2001:145-148. 162
