Kiss Kitti: Kovácsolt és öntöttvas edények a magyar szabadtéri múzeumokban (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai, Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Fém főzőedények Európában

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteményeiben összesen közel ezer darab fémből készült konyhai edény található. Ezek között jól elkülöníthető, 237 darabból álló tárgycsoportot alkotnak a kovácsolt és öntöttvas edények. A regionális szabadéri múzeumok 106 darab ilyen típusú tárgyával együtt összesen 363 darab főzőedény bemutatására nyílik lehetőség a katalógusban. A múzeum gyűjteményében megtalálható többi fémedény réz, vaslemez, bádog, alumínium anyagú, ezek vizsgálata a nagy darabszám, az eltérő gyártás és történet miatt egy következő katalógusban kerülhet sorra.' A bemutatásra kerülő edények a 19. század második és a 20. század első felében készültek. Készítési módjuk szerint két nagy csoportba sorolhatók: kézműves technikával kovácsolt, szegecselt vagy hámorokban kovácsolt; és a vasgyárakban, öntödékben készült öntöttvas edények. A korábban általánosan használt cserépedények fémedényekre cserélésének folyamata összefüggött a 19. század jelentős újításával, a takaréktűzhely elterjedésével. A korábbi időszakban még presztízs tárgyának tekinthető drága fémedények mellett a 18. század végétől fokozatosan elérhetővé váltak a gyári öntöttvas edények. Kovácsolt vasedények már korábban is készültek, számuk a hámorokban való gyártással válhatott jelentősebbé. Magyarországon a paraszti háztartásokban a 19. század második felétől a cserépedények mellett már használtak öntöttvas edényeket is, nyílt tűzön és takaréktűzhelyen való főzéshez egyaránt. Az edénygyártásban a 19. század végén bekövetkező technikai újításoknak köszönhetően a 20. század elején már nagyobb mennyiségben és olcsóbban állt a fogyasztók rendelkezésre a zománcos lemezedény, de mellette még mindig nagy arányban gyártottak és forgalmaztak öntöttvas edényeket is. E kétfajta edény a két világháború közti időszakra szinte teljesen kiszorította a cserép főzőedényeket, majd az öntöttvas edények is egyre inkább kikoptak a használatból. A Magyar Népi Építészeti Archívum konyhákra vonatkozó fotóanyagában (1960-as évek végétől) már csak lemezedények láthatók a takaréktűzhelyeken. A hazai szabadtéri múzeumok a közelmúltig elsősorban a mai Magyarország területéről gyűjtöttek tárgyakat, ezért a határon túli területek edényei nem szerepelnek a katalógusban.

2 A szabadtéri múzeumok tárgyállományának ez a része olyan edénycsoportot reprezentál, amely mindeddig kevés figyelmet kapott mind a korabeli, mind a történeti kutatásban. Feltárásának tanulságait közvetlenül hasznosíthatjuk a bemutatott épületek berendezésében, elérhetővé tesszük más múzeumok és a nagyközönség számára is. Történeti kontextusba helyezve a tárgyak készítésénekhasználatának ez az időmetszete hozzájárul ahhoz, hogy árnyaltabban lássuk a 19. század vége körüli évtizedek változásait, az iparosítás, modernizáció innovációs folyamatait és hatásukat a paraszti kultúrára. 1 A vas konyhaedények áttekintése a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum lakásberendezései kapcsán került reflektorfénybe, a téma vizsgálatát Sabján Tibor kezdeményezte. A katalógust muzeológusként készítette a szerző, aki a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájának hallgatójaként (témavezető Kisbán Eszter] szélesebb körben vizsgálja a fémedények használatát. FÉM FŐZŐEDÉNYEK EURÓPÁBAN A sütés-főzés eszközei a mindennapi élet alapfelszereléséhez tartoznak. Az európai parasztok életmódjának történetét elemző nagy összefoglaló munkájában Floffmann Tamás a sütés-főzés eszközeinek alakulásáról is szól. Amint az egész munkáról maga mondja, erre a kérdésre is érvényes, hogy a kutatás jelen állása szerint a történet csomópontjai rajzolhatok még csak meg a középkortól a modern ipari forradalom kibontakozásáig. Az innovációk terjedése területileg természetesen nagyon egyenlőtlen, ami technológiailag megoldott a középkor és koraújkor fordulóján, gyakran csak évszázadok múltán jut el távoli vagy elzártabb területekre és társadalmi rétegekhez. A régészeti és archivális források feltárása egyelőre mozaikszerű a kontinensen, de sarokpontok megragadásához elegendő. Európai esettanulmányokból és szórványforrásokból Hoffmann olyan részleteket emel ki, amelyek időhöz, helyhez kötött tanúi a változás folyamatainak, összképük pedig megrajzolja, mi mindenre érdemes figyelni, válaszolni további regionális vagy helyi vizsgálatok során abszolút kronológiában. Az edényválaszték és a főzőedények használatát tekintve kiemeli az alapkérdéseket: a tüzelőhely, tüzelőanyag és a főzőedények egymáshoz való viszonya (nyílt tűzhely a járószinten vagy padkára emelve, gyorsan ellobbanó vagy hosszan parázsló tüzelőanyag, az esetükben legalkalmasabb edényforma); cserép és fém főzőedény (bronz, réz, vas); parázs fölé függesztett üst, parázsba-parázsra állított fazék, nyeles serpenyő, lábas és lábatlan megoldások). Melyik megoldás milyen jellegű ételek elkészítését támogatja, mit zár ki, mit tesz nehézkessé (pl. az üst, fazék ellenében a magasabb padkára alkalmas serpenyők viszonyában). Hoffmann Európa nyugati feléből talált elegendő anyagot az edényfélék és edényválasztás történeti folyamatának érzékeltetéséhez, a kemencében főző Kelet-Európa nem jelenik meg a kötetben ebben a tekintetben. A munka általános célkitűzése volt, hogy köteteiben a középkor-koraújkor korszakfordulója és a koraújkor időszakára essék a hangsúly. így nem vizsgálta a vasedények használatának terjedését részletesen abban a késői időszakban, amikor az öntöttvas főzőedények Magyarországon megjelentek. A körkép azt mutatja, hogy várakban, városi polgárháztartásban bronzlábasokat, bronzüstöt használtak a 13 -15. században. A domború fenekű álló edényeken megjelentek a lábak. Anyaga miatt a fémedény drága, a lábas fémedények mintájára rövidesen lábas cserépedény is készült, eljuthatott földműves háztartásokba is. A 18. században már igazolhatóan el is jutott sokfelé. A 17-18. században tért hódító lapos fenekű edényeket vasháromlábra állították. A koraújkor kezdetére az elit háztartások konyhái2 Ezért nem található a katalógusban például az Erdélyben és Partiumban használt öntöttvas puliszkafőző üstökből. A katalógusban nem szerepelnek bográcsok sem, mivel az SZNM gyűjteményében a Dél-Dunántúl tájegység körte alakú bográcsai rézből készültek, az alföldi darabok pedig gyári vaslemez edények.