Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Település - népi építészet - A magyarországi szántalpas hombár
ezért már 1773-ban szigorúan megtiltotta a tanács a gyúlékony kémények használatát."" Ennek ellenére a XIX. században három nagy tűzvész is volt Mohácson, az utolsó 1862-ben, amely egész városrészt hamvasztott el."' Ilyenkor a házbeli fontosabb ruhanemű mellett elsősorban az egész évi megélhetést biztosító termést mentették. Hasonló veszedelemmel fenyegetett a másik természeti elem, a víz is. A sokac falvak többsége a Duna árterébe, vagy közvetlen közelébe települt. A folyó szabályozása és a védőgátak felépítése előtt a tavaszi áradások minden évben veszélyeztették az alacsonyabb részeken lakókat, akik ilyenkor menekülni kényszerültek. Az áradások Mohácsot is állandóan fenyegették. A XIX. század folyamán több alkalommal betört a víz a városba és nagy pusztítást végzett." A városra zúduló váratlan áradat elől csak az életüket mentették, ha azonban időben értesültek a fenyegető veszedelemről, a hombárt is magasabb, víz nemjárta területre vontatták. A szállításnak nem volt kialakult technikája. Ha nem fenyegetett veszély, inkább megvárták az esős időt vagy havat. Kisebb hombárt két ökörrel vagy lóval húzattak el. A fonottaknak még a nád tetejét sem vették le. A nagyobb hombár vontatásához két pár ökör vagy három pár ló kellett. A hombárt lánccal kötötték a hámhoz vagy a tézslához. A cseréppel fedett épületekről nemcsak a cserepet, de a tetővázat is levették és külön szállították el. Költözködéskor természetesen a gabonát is zsákba merték és csak az üres hombárt vontatták el. Hercegszántón maradt meg a görgőkkel való szállítás emléke. A szántalpak alá fahengereket helyeztek, ezeken gurították el. Természetesen ha tűz vagy víz fenyegetett, minden előkeríthető vonóállatot befogtak és maguk is segítettek kötéllel vontatni. Az itt részletezett tényezők bizonyára fontosak voltak, de túlzott jelentőséget nem szabad nekik tulajdonítani. Bizonyos, hogy nem a fenti szükségletek teremtették meg a szántalpat, hanem fordítva, azok megléte tette lehetővé az épületek alkalomszerű mozgatását. A tűzkár is veszélyeztette a tárolóépületeket, mégsem szántalpra, hanem gyakran helyhez kötött cölöpökre építették őket.''"' A szántalp alkalmazásának és hosszú továbbélésének indítékait keresve tekintsük át azokat a szántalpas építményeket, amelyek mint szerkezeti párhuzamok, új oldalról világíthatják meg a hombárok történetét. A szántalpas épületek mediterrán területen igen régiek," 4 használatuk itt-ott már az ókorban is kimutatható." 5 A legújabb korban a Balkánon használták a legtöbbet, Boszniában és Hercegovinában még szántalpas házak is voltak a XIX. század végén."" A bulgáriai és általában a balkáni mozgatható pásztorépületeket WAKARELSKI dolgozta fel." Dolgozatában összefoglalja és elemzi a szántalpas pásztorépületeket is, amelyek Bulgáriában éppen úgy megtalálhatók, mint 60. Pécsi Állami Levéltár. Mohács Város Tanácsa Közgyűlési Jegyzőkönyvei (a továbbiakban: PÁL Mohácsi Közgy.Jkv.) 1773. V 21. 61. FÖLKÉR i.m. 133-134. 62. Uo. 134-136. 63. HABERLANDT i.m. 427-428. 64. GUNDA, Déli Kárpátok 42. 34. j 65. MERINGER, Rudolf: Das Schlittenhaus. Indogermanische Forschungen XIX (1906) 409. 66. Uo. 401-408.: MIRKO. Mathias: Geschichte des volkstümlichen Hauses bei den Südslawen I. MAGWXXXV (1903) 325. 67. WAKARELSKI, Christo: Die bulgarischen wandernden Hirtenhütten. AEV (1956), VI (1958) 74