Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Település - népi építészet - A magyarországi szántalpas hombár
Végeredményben a szántalpas hombárok használata aránylag szűk területre korlátozódik, legalábbis a XIX. század utolsó évtizedében. Hogy korábban melyik tájon, milyen nyelvet beszélő népek használták és mit tároltak benne, a későbbi intenzívebb levéltári kutatások esetleg felderíthetik. A fonott tárolóépületek egész Európában igen régiek, a kisebb, kerek alaprajzú kasok, amelyek talpokon, vagy cölöpökön állottak, főleg mediterrán területen voltak kedveltek. Meglétük itt már a rómaiak idejétől kimutatható." Formai megfelelőiket később kukorica tárolására is használták. A délkelet-európai és dél-magyarországi górék bölcsőjét is itt kell keresnünk, elterjedésük észak felé világosan kimutatható. 5 1 A gabonatartó kasokkal való kapcsolatuk ugyan kézenfekvő, de nem tudjuk pontosan, hogy mikor jelentek meg a Kárpát-medencében. A középkori (XIV-XV századi) oklevelekben nincsen nyomuk, 5 4 ezért bizonyosra vehetjük, hogy elterjedésük a hódoltság vége felé meginduló, majd a XVIII. század elején tömegesen jelentkező délszláv migrációkhoz köthető. 5 5 Mielőtt tovább mennénk és az elterjedésnek ezt az útját elemeznénk, vizsgáljuk meg a szántalpak és az ezzel összefüggő mozgathatóság kérdését. A hombárok legszembetűnőbb és számunkra a legtöbb problémát felvető sajátossága az, hogy szántalpakon állnak. BELLOSICS az elmozdítás okául csak azt említi meg, hog)' a zadruga felbomlásakor a szétköltöző családok magukkal húzatták. 5 6 Ez valószínűleg nyomós ok lehetett, főleg a nagycsalád végleges felbomlása idején. 5 7 Gyakori eset volt az is, hogy a gabonát az épülettel együtt adták el, ilyenkor az új tulajdonos a saját udvarába vontatta. Jelentősebb indíték lehetett azonban a gyakori tűzveszély. A korabeli paticsfalú, nádfedelű, vessző- vagy deszkakéménnyel ellátott házak állandó tűzveszélyt jelentettek. Az esetleges tűzkár miatt máshol is távol a háztól építették a készletkamrákat. 5 8 A bácska-baranyai hombárok ebben a tekintetben - figyelembe véve a XIX. századi építési technikát - egy lépéssel előrébb voltak. A háztól ugyan távol álló, de mégis veszélyeztetett, könnyen gyulladó épületeket tűz esetén ökrökkel vagy lovakkal, akár száraz talajon is elhu/.atták. Es hogy ez nem lehetett ritka eset, igazolják a gyakori tűzesetekről beszámoló tudósítások. 5" Mohácson különösen sokszor pusztított tűzvész, 52. i IABERLAXI )T A.: Die volkstümliche Kultur Europas in ihrer geschichtlichen Entwicklung. Illustrierte Völkerkunde. Szerk. BUSCHAN, G. Stuttgart 1926. II. 427-428. 53. BALASSA i.m. .309. 54. Uo. 270. 55. Erre a fontos tényre GIJNDA és TALASI is rámutatott. Vö. Gl INDA i.h. 40.; Uő: Ralkanische Zusammenhänge der rumänischen Volkskultur der Südkarpaten. Archivum Europae Centro-Orientalis VIII. (1942) 269.; TÄLASI István: Az Alföldnéprajzi kutatásának kérdései és problémái. .Az Alföldi Tudományos Intézet Évkönyve I (1944-45) 28. 56. BELLOSICS i.m. 299. 57. A nagycsalád felbomlása másutt is nyomot hagyott a ház és a gazdasági épületek fejlődésében, sőt a gabonatartó épületek tekintetében is. Az ormánsági kis kamrákat, amelyek korábban a fiatal házasok alvóhelyei voltak, a nagycsalád felbomlása után gabona tartókká alakították. Vö. GUNDA Béla: A magyar népi műveltség kelet-európai helyzete. Néprajzi Tanulmányok. Szerk. ORTUTAY Gyula. I (1949) 6. 58. Vö. SCHIER, Bruno: Hauslandschaften und Kulturbewegungen im östlichen Mitteleuropa. Reichenberg 1932. Speichere, fejezet.; WEISS, Richard: Häuser und Landschaften der Schweiz. Erlenbach-Zürich und Stuttgart (1959) 261. 59. Vö. Mohács és vidéke. XIV (1895) 13. sz. 73
