Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Népi építkezés Mecsek-Hegyalján

megalkudtak a gazdával, és helyben megépítették a kályhát. Javításokat is vállaltak. Gyakran hetekig egy faluban tartózkodtak. Mivel egy vidékre általában ugyanazok a gölöncsérek jártak, azért azon a vidéken bizonyos stílust, formát és színt terjesztettek el. Hegyalján például a zöldmázas nagy, négyszögletes kályhák terjedtek el. # Láttuk a hegyaljai ház régebbi és újabb formáját, szükséges talán, hogy időrendben is megállapítsuk a ház fejlődését, alakulását. Az öregek emlékezete, valamint a régi házak megfigyelése alapján a hegyaljai ház fejlődése a következőkben körvonalazható: A legrégibb ház, amire még emlékeznek az öregek, a XIX. század közepéről való kétsejtű épület, szobával és konyhával. A tető szelemenes zsúpos sátortető. Tüzelőberendezése kettős, a konyhában kemence van, tetején a nyílt tűz, amelyen láncon logó bográcsban vagy háromlábra állított fazékban főznek. A szobában szájával a konyhába fordított, és onnan fűthető zárt tüzelő: a kályha áll. Kémény nincs, a konyha füstös, a füst a konyhából a padlásra vagy az ajtón át a szabadba távozik. A füstös konyha miatt a háznak kettős ajtaja van. Ha párhuzamot vonunk az ormánsági ház tüzelőberendezése és a hegyaljai tüzelők között (az összefüggés keresése - mint látni fogjuk - indokolt), láthatjuk, hogy ebben az időben, az Ormánságban a jóval primitívebb nyílt tűzhely a jellemző. I lényegileg alacsony, pár cm magas sárpadkából (ezen tüzeltek) és a föléje akasztott, láncon lógó bográcsból áll.'

1 Ha összefüggés van az ormánsági és a hegyaljai ház között, akkor ennek a primitív tűzhelynek Hegyalján is meg kellett lennie valamikor. .Az öregek nem emlékeznek rá, de megtaláljuk ezt a tűzhelyformát csökevényeiben néhány szőlőbeli pincében. Ezekben a pincékben, helyesebben présházak sarkában ma is lehet látni néhány téglával elkerített, közvetlenül a földre rakott tűzhelyet. Felette a falba erősített rúdra akasztott láncon bogrács lóg. Az egész tűzhely felett vesszőből font és besározott szikrafogó van, amely egy kürtőn keresztül a szabadba vezeti a füstöt. A bográcsban vizet szoktak melegíteni hordómosáshoz. Szüretkor főznek is benne. Feltehető, hogy ez az egyszerű kis tűzhely, amely nagyon hasonlít az ormánsági tüzelőhöz, valamikor a házban volt. A XIX. század elején onnan kiszorulva a szőlőbeli pincékbe került, ahol néhány helyen napjainkig megmaradt. Más házbeli bútornak vagy tárgynak a pincébe való vándorlása, amelyre számos példát találunk, csak alátámasztja feltevésünket. Dél-Zalában és Belső-Somogyban ugyancsak a régi házból kerültek a pincékbe a hasonló primitív tűzhelyek."' E feltevés alapján elképzelhető tehát, hogy a XIX. század elején a tüzelőberendezés fejlődésében a konyhai kemencét és a rajta levő nyílt tűzhelyet megelőzte ez a primitív tűzhelyforma. Később, amikor kemence került a konyhába, az egész tűzhely a láncon lógó bográccsal együtt felkerült a kemence tetejére. Majd elmaradt a bogrács és háromlábra állított fazékban főztek. 9. Vö. GUNDA Béla: A lakóház kialakulása az Ormánságban, különös tekintettel a tűzhelyek kultúrmorfológiai jelentőségére. Ethn. XLVII. (1936). 184-185. 10. SEEMAYER Vilmos: Régi tüzelőberendezések Dél-Zalában és belső Somogyban. N. E. XXV (1933). 49. 49