Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Népi építkezés Mecsek-Hegyalján

A tüzelőberendezés másik része a szobában van, ez a takaréktűzhely, amit Hegyalján sparheltnek neveznek. Agyagból vagy téglából építették két platnival, hátul még ma is sok helyen látható megemelt sütővel. Füstjét bádogcsövön vezették ki a konyhába, ahol a szabadkéményen keresztül távozott. A sparhelt mellett a falba épített kis fülke szokott lenni, amit függönnyel vagy két kis ajtóval takarnak el. Az utóbbi esetben kis fali szekrénynek néz ki. Általában a főzéshez használt fűszereket és sok egyéb apróságot (gyufa, madzag, kés, kefe, gyertya stb.) tartanak itt. A ma még meglévő régi házakban a szobai és a konyhai tüzelő füstjét a szabadkémény vezeti el. Vályogból rakták. Három oldalon a falra, negyedik oldalon a mestergerendára támaszkodik. Általában a kemence fölé építették. Belülről félhenger alakú; középen vezet ki belőle a tulajdonképpeni kéménynyílás, amely felfelé fokozatosan elkeskenvedik. A nyílás elejére egy-két vasrudat építettek be, erre akasztják a füstölni valót. Ilyen volt a ma még meglevő régi házak tüzelőberendezése. Az öregek azonban emlékeznek rá, hogv a XIX. század közepén még nem ilyen volt a tüzelő. A konyhában akkor is nagy négyszögletes kemence állt, olyan, mint a mai kemencék. Tetején égett a nyílt tűz; azon főztek. Volt egy kis mélyedés a tetején, ott rakták meg a tüzet. Amikor már jól égett, tűzikutyát vagy vas háromlábat állítottak melléje, arra tették a cserépfazekat. Egy-két öreg még arra is emlékszik, hogy láncon lógó bográcsban is főztek. A láncot az egyikáltalgerewh'AwL erősítették, mert akkor még kémény sem volt. A füst az ajtón távozott vagy felszivárgott a padlásra. Egyik-másik régi ház padlásán a szarufák ma is füstösek. A füst miatt volt szükség a kettős ajtóra is. Ugyanis, ha már nagy volt a füst a konyhában, kinyitották a felső részét, ahol kiment a füst, de nem jött be a hideg levegő. Különösen télen volt ennek jelentősége. A szobában zárt tüzelő állt régen: a kájha. Ember nagyságú, négyszögletes, jó méter széles fűtőobjektum volt. Cseréplapokkal, kájhaszemekkel rakták ki. A kályhaszemek négyszögletes cseréplapok voltak, amelyeknek közepét tánvérszerűen bemélvesztették. Legtöbbször mázas, zöld színűek voltak. Néhány ilyen kályhaszemet még ma is látni a padlásokon vagy az udvaron, ahol csirkeitatónak használják. A kályhát kívülről fűtötték, szája a konyhába nyílott. Előtte kis sárpadka volt, arra tették az edényeket főzés közben. Mert télen a kályha szájában főztek. Szalmával begyújtottak, majd hasábfát, tuskót tettek a tűzre. A kályha hamar bemelegítette a szobát, és a kályhaszemekjói tartották a meleget. Amikor már nagy volt a tűz, kihúzták a kályha szájából a parazsat, háromlábat tettek rá, és arra helyezték a fazekat. Volt, amikor csak a parázs mellé állították a főzni valót. Ha nyárson sütöttek, tűzikutyát tettek a parázs mellé, azon forgatták a nyársat. Tehát télen főztek a kályha szájában, de sohasem sütöttek benne. Inkább csak fűtésre szolgált. Ha a háznak még egy szobája volt, a másikba is kályhát állítottak, amit ugyancsak a konyhából fűtöttek. így a konyha ugyan füstös volt, ellenben a többi helyiségek füsttelenek, tiszták maradtak. A kályhákat gölöncsérek, kályhások készítették. Ezek vándor iparosok voltak, akik meghatározott körzetben dolgoztak. Hegyalján főleg pécsi és szentlőrinci gölöncsérek jártak. A kályhaszemeket és cserepeket már otthon elkészítették műhelyükben, tavasszal kocsira ültek és a vidéket járták. Mindenhol megkérdezték, kell-e kályhát rakni? Hamar 48