Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Vargha László emlékkiállítás megnyitása, 1994

tek megfigyelésével, felmérésével, rajzban és fényképen történő megörökítésével már korábban is foglalkozott, mégis ez időtől vált tudatos törekvéssé benne az építészeti örökség e részének feltárása és elemzése. Ez a törekvés egész későbbi pályáját áthatotta. GYORFFY István tanítványaként megismerhette a néprajzi kutatások addigi eredményeit, de rájött arra, hogy ezek a kutatások önmagukban csak a genezis és a tipológia rendszerének kidolgozását szolgálták, főleg osztrák és német példák alapján, de a falu és a mezőváros építészeti képének egészét nem tárják elénk. E felismerés alapján dolgozta ki kutatási módszerét, mely a néprajz és az építészet eszközkészletének egyesítésével, az ismeretanyag legszélesebb körű bevonásával, a néprajzi eredmények, a műszaki felmérések és elemzések, valamint a történeti források felhasználásával az adott közösség építészeti kultúrájának, történetileg is értékelhető képének megrajzolását tette lehetővé. Módszerének eredményességét és jelentőségét GYORFFY István és VISKI Károly is felismerte, és lehetőségeik szerint támogatták munkájában. E komplex módszer alapján készült el és jelent meg a Tilalmasi tanyák építkezése című monográfiája 1940-ben, mely új korszakot nyitott e téma vizsgálatában. Rámutatott arra, hogy az építészet a műveltségnek nem megmerevedett összetevője, hanem a falu és a mezőváros építészete állandó és folyamatos változásban van, és mindig - a társadalmi és gazdasági determinánsoktól meghatározottan - az ott élő emberek igényeit szolgálja. Ez indította arra, hogy a Karcag határában a Tilalmasi tanyák körében végzett vizsgálatát húsz évvel később megismételje. Elvei és módszere alapján az épületállomány teljességét fel kell tárni, de az egyedi objektum széleskörű — egyidejűleg néprajzi, műszaki és történeti elemzése - alkalmas csak az objektív, tudományos szemléletre. E művében lefektetett elvei és módszerei egész életpályáját végigkísérték, és több generációt, főleg építészeket, vonzottak közel a népi építészet tanulmányozásához. Ezek az elvek és módszerek hatják át átányi, martosi, mezőkövesdi mélyfúrásait, majd részben tanítványaival együtt végzett vizsgálatait Balatonakaiin, Fertőszéplakon, Dunapentelén és másutt. Ahogyan VARGHA László tudományos kutatásainak eddigelé egyetlen elemzője, Filep Antal írta tíz évvel ezelőtt: .Vargha László kutatástörténeti jelentősége lényegesen több volt, mint a népi építészet i-építkezési emlékanyag adatfelvételének, dokumentálásának tökéletesítése, bár vizsgálatainak eredményei ettől sohasem voltak függetleníthetők. Fontos és elévülhetetlen mozzanat, hogy az épületállomány egyedi egységeiig hatoló elemzései a hagyomány variabilitását, az építőkultúra folyamatos alakulását, változását megragadhatóvá tették, ezzel a korábbi néprajzi vizsgálatok eredményeit reálisabb megvilágításba helyezte." Nem szólhatunk itt stílustörténeti, ízléstörténeti kutatásairól, jóllehet ezek is kezdeményezőek voltak. Az ő kutatásai, eredményei alapján vált lehetővé a népi építészet egészének az egyetemes építészettörténetbe való besorolása, annak a felismerésével, hogy a falun és mezővároson élő emberek hajlékai és gazdasági épületei a magyar építészettörténeti örökségének a részét képezik, megóvásuk ezért alapvető feladat. E felismerés és törekvés eredményeként fordult a műemlékvédelem 481