Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Alföldi Fazekas Triennálé, 1988

Alföldi Fazekas Triennálé, 1988 Negyedik alkalommal került sor az alföldi fazekas triennálé meghirdetésére, és ez az immár hagyománnyá vált sorozat mindig lehetőséget nyújt egyfajta seregszemlére, megméretésre, arra, hogy egészében lássuk egy fazekas hagyományokkal gazdagított nagytáj népi kerámia kultúrájának mai állapotát, alakulását. A triennálé sorozat eredeti célkitűzése is az volt, lehetőséget nyújtani a régebbi mestereknek arra, hogy az állandóan alakuló, fejlődő, a mai igényekhez igazodni akaró törekvéseik érdeklődő és értő közönség elé jussanak, hogy láthassuk a hagyomány továbbélésének, valamint a hagyományból táplálkozó újításoknak minden népművészeti ágra jellemző szimbiózisát. A triennálé módot ad arra is, hogy a fiatalabb generáció megpróbálhassa erejét, véleményt és tanácsot kapjon további munkájához. Köztudott, hogy a szélesebb értelemben vett Alföld népi kerámia művességünk évszázadok óta legjelentősebb területe, ahol meghatározó és máig ható fazekas központok alakultak ki jellegzetes stílusirányzatokkal, olyan ma is dolgozó műhelyekkel, melyek napjainkban is új törekvések, új gondolatok bölcsői. A Sárospatak, Miskolc, Mezőcsát, Debrecen, Nádudvar, Gyöngyös és Pásztó, Tiszafüred, Karcag, főleg pedig Mezőtúr, Szentes és Hódmezővásárhely nevével fémjelzett nagytáj fazekas műhelyei e művesség nagy gazdagságát örökítették ránk, a triennálé feladata - többek között annak felmérése is, hogy sáfárkodunk ezzel a gazdagsággal, mit merítünk belőle, illetve milyen új gondolatoknak ihletője. A pályázat zsűrije, melynek értékelését megtisztelő feladatom most tolmácsolni, elsősorban ebből a szempontból vizsgálta a beküldött pályamunkákat. A pályamunkákat egyenként kézbe véve megállapítható, hogy e művességnek jól nyomon követhető törvényszerűségei alakultak ki. Ettől eltérni, a díszítményt módosítani, alakítani, formálni csak az arányok megtartásával és e törvényszerűségek tiszteletben tartásával lehet. A díszítmények mindig a felülettel, az edény nagyságával harmonizálnak, e harmóniák megbontása torz képet, esztétikailag silány munkát eredményez. A díszítmény gazdagsága nem mindig jelent zsúfoltságot, túldíszítést. A gazdagság sok edénytípusnál, éppen ellenkezőleg, mértéktartást, a funkcióhoz kötődő visszafogottságot, a felület tisztaságának szépségét jelenti. Külön kell szólni a színekről, melyeknek a különböző fazekas stílusokban jellemző harmóniái alakultak ki. Az alapszín árnyalatai általában eléggé behatároltak a népi kerámiában, módosításuk-alakításuk csak a harmóniai arányok megtartásával képzelhető el. A díszítmények színei ugyancsak jellemzőek és kötöttek a műhelyek, illetőleg a tájak gyakorlatában, szorosan tapadnak mindig a díszítmény jelentéséhez, összességében egy kor falusi népességének szín esztétikájához. Megbontásuk, eltorzításuk az edény jellegének és értékeinek elvesztését eredményezheti. 472