Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Köszöntések - megnyitók - Alföldi Fazekas Triennálé, 1988
A zsűri értékelésében fontos szerep jutott a mívességnek. Ezzel a szóval fejezzük ki a technikai tökéletesség, a mesterségbeli tudás magas fokát, amely a felhasznált anyag minőségét, a korongozást, égetést, a máz és a díszítmény felhordását, az alkalmazott festékanyagot egyaránt magában foglalja. Jól tudjuk, hogy a történeti fazekasságban nem minden edény volt tökéletes, hiszen nagy mennyiségben piacra dolgoztak. A kerámia edény olcsó és törékeny áru volt, köztük selejt is előfordult. Napjainkban azonban az edény esztétikai értékét is meghatározó mívesség alapvető követelmény. Az itt röviden vázolt szempontok alkalmazásával tehát a zsűri magasra állította a mércét. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy a 70 alkotótól beérkezett 444 pályamunkából mindössze 128 alkotás került Önök elé e kiállításon. A zsűri látszólagos szigorúsága mögött egyfajta igényesség húzódik meg, továbbá az a szándék, hogy a zsűri ítélete irányadó legyen az ágazatban dolgozók számára. Az a törekvés, hogy a díjazott munkákkal és a kiállított tárgyakkal segítse az útkeresést, a kerámia művesség további kibontakozását, az el nem fogadott tárgyakkal pedig nyesegesse a vadhajtásokat, az úttévesztéseket és a tévedéseket. Végül is a pályázatnak - a célkitűzésnek megfelelően - az egész ágazat színvonalának emelését kell szolgálnia. A zsűrinek az az általános véleménye, hogy a IV Alföldi Fazekas Triennáléra beérkezett és elfogadott pályamunkák megfeleltek a pályázati feltételeknek, és összességében előrelépést jelentenek. A beküldött tárgyak a hagyományos fazekasság szinte minden ágát képviselik (mázatlan, mázas, figurális, dísz- és használati tárgyak), általában magas színvonalon. Kevésbé pozitívan értékelhető az a tény, hogy a pályázók köre meglehetősen beszűkült. Ezen a pályázaton is, a Gerencsér Sebestyén pályázaton is több év óta nagyjából ugyanazok vesznek részt, és a díjazottak köre is alig változik. Ez azt jelenti, hogy sok év óta ugyanazok az alkotók viselik a szívükön a népi kerámia művészet továbbfejlesztésének a gondját, akik felelősséget éreznek azért az ágazatért. Ők azok, és itt elsősorban az ez alkalommal is díjazottakra gondolok, aki újra és újra kísérleteznek, akik keresik a továbblépés útját, mely e szép kézműves hagyomány fennmaradásához és továbbfejlesztéséhez vezethet. Szembe kell néznünk e problémával kapcsolatban azzal a ténnyel is, hogy sokan elkedvetlenedtek korábbi kudarcaik miatt, ismét mások megélhetési gondokkal küszködnek, és ez minden energiájukat felemészti, vagy a megélhetés érdekében tömegtermelésre kényszerültek. Ezek a gondok tudottan számos népművészet mesterét és népi iparművészt visszatartottak a pályázaton való részvételtől. Problémájuk összetett, és a problémák megoldása is összetett intézkedést kíván. A beküldött és elfogadott pályamunkákat nagyjából három csoportra oszthatjuk. A magam részéről az első csoportba sorolom azokat a munkákat, melyek a hagyományos formák és díszítések továbbfejlesztésével készültek, de stílusjegyeiket, táji jellegzetességeiket megőrizték. E csoportot nagy számban képviselő tárgyak közül hadd idézzem fel a díjnyertesek munkáit. Busi Lajos edényei Mezőtúr legjobb hagyományait tükrözik művészi igényű megformálásban, rendkívül művesen, egészen különlegesen finom színárnyalatokkal. A hagyomány vonalát folytatják Kozák Éva áttört technikájú, szinte csipkeszerű finomságú tárgyai. Szűcs Imrének sikerült a tiszafüredi stílus legszebb díszítő motívumait történeti stílussal harmonizáló módon, magas művészeti fokon to473