Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Köszöntések - megnyitók - Barabás Jenő köszöntése 70. születésnapján, 1990
hoznak: egy-egy történeti szakasz, periódus behatóbb megismerése. Törekvés arra, hogy felismerjük egyes korok karakterisztikus vonásait, amelyek elsősorban nem egyes elemek létezésében, hanem ezek társadalmi súlyában, előfordulásuk gyakoriságában, kombinálódásuk módjában jelentkeznek. De keressük azokat a reprezentatív elemeket is, amelyek dominánsan rányomják bélyegüket egy adott korszak építészetére, valamint nyomon követhetjük azokat az építészeti újításokat, amelyek korszak-meghatározók voltak, mert bevezetésük fordulópontot jelentett." BARABÁS Jenő korszakolása a magyar népi építészet történeti szintézise, amelyben a tüzelőszerkezet korábbi domináns szerepet további szerkezetek (falazat, tetőszerkezet, alaprajz, födém, nyílászárúk stb.) bevonásával oldotta fel, és egységes rendszer keretébe illesztett vizsgálatokkal vázolta fel a magyar nép építészete ezer éves történetének főbb szakaszait. A periódusok ebben a megközelítésben természetesen nemcsak az építészet minőségi változásait jelentették, hanem Barabás Jenő világosan érzékelteti - egyúttal az életmód átalakításában, fejlődésében is meghatározók voltak. Ebben a szintézisben nem kerülhette meg, hogy szembenézzen BÁTKY tipológiájával. Egész látásmódja szempontjából igen figyelemreméltó, hogy a BÁTKY-tipológia revízióját nem külön végezte el, hanem a 17. századi periódus időkeretei között, ezzel is jelezve, hogy a táji típusok léte történetileg behatárolt, még akkor is, ha a differenciálódásnak a jelei már a középkorban kitapinthatók. A 18. századtól elkülöníthető táji típusokat - mint köztudott BÁTKY elsősorban a tüzelőszerkezetek alapján különítette el Barabás Jenő ezt a feladatot sokkal nagyobb ismeretanyag, részletkutatások és táji monográfiák alapján végezhette el, komplex szemléletmóddal, mely ebben az esetben azt jelentette, hogy az elkülönítő kritériumok közé a tüzelőszerkezet és füstelvezetés mellett nagyobb nyomatékkal vonta be az alaprajz alakulását, a tetőszerkezetet, a tetőformát, a falszerkezeteket, a falazat anyagát és a födémet. Végül is elemzései nyomán Bátky öt táji típusa helyett hét variáns 18-19. századi létét vázolta fel, melyeket sorrendben kisalföldi, közép- és nyugat-dunántúli, drávai, északi, szamosi és székely házterületnek nevezett. Az új, általa használt terminusok a variáns pontosabb megjelölésének igényét jelzik, a típus helyett a „házterület" következetes használata pedig arra utal, hogy Barabás Jenő nem „háztípus" kategóriákban gondolkodik, mint a német kutatás alapján Bátky, hanem egy variáns földrajzi körülhatárolására törekszik. A táji variánsok jellemzése, különválasztásuk építészeti és néprajzi indokolása számomra meggyőző, mindegyik hosszas mérlegelés után került papírra, felhívta a figyelmet a tisztázatlan kérdésekre. Mint már említettem, a „Magyar népi építészet" című munkát, benne BARABÁS Jenő elemzéseit mérföldkőnek tekintem, hiszen lezár egy kutatási korszakot, és eddigi ismereteinket a szintézis igényével rendszerezi. Nem zárja le azonban a népi építészeti kutatásokat, amelyek szükségességére Barabás Jenő is több alkalommal felhívta a figyelmet. Mindannyian bizakodunk abban, hogy a jelen és a jövő ilyen irányú vizsgálataiban O maga is részt vesz. Magam pedig őszintén remélem, hogy 10 év múlva, 80. születésnapján újabb kutatási eredményeiről adhatok számot. 471
