Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Barabás Jenő köszöntése 70. születésnapján, 1990

a különféle vállalkozások munkálatai, mint a Magyar Néprajzi Atlasz, a szabadtéri mú­zeumok tudományos programjai, műemléki falukutatások, stb. annyi új anyagot hoz­tak a felszínre, hogy elemzésük, összegzésük, és ezek alapján új következtetések levonása egyre sürgetőbbé vált. A szerzők munkájukat tájékoztató jellegű összegzésnek tekintik. A magunk részéről azonban úgy véljük, hogy a szerzők olyan szintézist tettek az asztalra, mely megújult módszertani eszköztárral, komplex szemlélettel foglalja ösz­sze a háború utáni 40 év kutatásait, lezárva egy korszakot, utat nyitva és egyúttal irányt is mutatva a további vizsgálatokhoz. Ebben a tekintetben a munka méltán sorakozik azokhoz a művekhez, amelyek a kontinens nyugati és keleti felén egyaránt hasonló cél­lal jelentek meg az elmúlt 15-20 évben. BARABÁS Jenő egy pillanatra sem titkolja, hogy felfogásában az építészet a műveltségnek olyan, időben zajló, idővel tagolható folyamata, amely nagyon sokféle tényező hatására folyamatosan változik, ezért az egész kötet mondanivalója e folyamat érzékeltetésére, elemzésére és ábrázolására épül fel, még akkor is, ha az időbeli met­szetek statikus képek sorát vetítik elénk. A természeti, társadalmi-gazdasági megha­tározók ma már köztudott, de itt első ízben összefoglalt bemutatása után a következő fejezetben valóban a Kárpát-medencei lakóház alakulásának folyamatát ismerhetjük meg a 6-7. századtól a 20. századig, elsősorban az alaprajz, a ház tagolódása, alakulása szempontjából. Elemzésében utal a nagyobb térségekre kiterjedő tendenciákra, to­vábbá az újkortól kezdve a táji differenciálódás történetileg is megragadható tényeire. A történeti folyamatok egészét és részleteit elemző tendencia érvényesül a könyv számomra talán legértékesebb részében, a „Tüzelőszerkezet" című fejezetben. Ugy gondolom BARABÁS Jenőnek ebben a fejezetben sikerült leginkább érvényesíteni mindazokat a módszertani ismereteket, melyeket korábban kidolgozott, és itt dombo­rodik ki talán legjobban higgadt, körültekintő és megfontolt, meditativ kutatói alkata. A fejezet lenyűgöző diakronikus vonalvezetéssel, a felhasználható összes forrás figye­lembevételével tárgyalja itt a népi építészet, a parasztház sarkalatos szerkezetének ala­kulásmenetét, kiindulásul megtartva az egytüzelős-kéttüzelős, nyílt és zárt tüzelők fo­galomrendszerét, de aztán messze túllépve azokon rögzít tényeket és fogalmaz meg még tisztázatlan problémákat. Elemzése és összefoglalása alapján nagyjából tisztán áll előttünk a Kárpát-medencei falusi házak tüzelőszerkezetének alakulása, földrajzilag is rögzített táji változatai, a formai és szerkezeti innovációk hatóköre, a diffúzió és a belső fejlődés nyomon követhető folyamata, valamint a füstelvezetés rendszere és alakulásmenete. A fejlődésnek mintegy évezredes folyamatát tudta itt BARABÁS Jenő áttekinteni komplex módszere alkalmazásával, számos korábban vitatott vagy proble­matikus kérdést a helyére tett vagy új megvilágításba helyezett, de nem hallgatta el azt sem, ha a fejlődésvonal folyamatosságát meg nem oldott kérdések vagy forráshiány sza­kította meg. Voltaképpen BARABÁS Jenő korábbi munkái, mások kutatásai, valamint e kötet két fejezete, az alaprajz és a tüzelőszerkezet elemzése adott lehetőséget és indo­kolta „A magyar népi építészet korszakai" fejezet megírását. Maga is szükségét érezte annak, hogy az évezredes folyamatot, melynek egyenetlen dinamikája nyilvánvalóvá vált, periódusokra ossza, szakaszolja. Könyvében ezt így indokolta: „A népi építészet alaku­lásának korszakolásától ugyanaz várható, mint amit más hasonló igényű vizsgálatok is 470

Next

/
Thumbnails
Contents