Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Barabás Jenő köszöntése 70. születésnapján, 1990

a különféle vállalkozások munkálatai, mint a Magyar Néprajzi Atlasz, a szabadtéri múzeumok tudományos programjai, műemléki falukutatások, stb. annyi új anyagot hoztak a felszínre, hogy elemzésük, összegzésük, és ezek alapján új következtetések levonása egyre sürgetőbbé vált. A szerzők munkájukat tájékoztató jellegű összegzésnek tekintik. A magunk részéről azonban úgy véljük, hogy a szerzők olyan szintézist tettek az asztalra, mely megújult módszertani eszköztárral, komplex szemlélettel foglalja öszsze a háború utáni 40 év kutatásait, lezárva egy korszakot, utat nyitva és egyúttal irányt is mutatva a további vizsgálatokhoz. Ebben a tekintetben a munka méltán sorakozik azokhoz a művekhez, amelyek a kontinens nyugati és keleti felén egyaránt hasonló céllal jelentek meg az elmúlt 15-20 évben. BARABÁS Jenő egy pillanatra sem titkolja, hogy felfogásában az építészet a műveltségnek olyan, időben zajló, idővel tagolható folyamata, amely nagyon sokféle tényező hatására folyamatosan változik, ezért az egész kötet mondanivalója e folyamat érzékeltetésére, elemzésére és ábrázolására épül fel, még akkor is, ha az időbeli metszetek statikus képek sorát vetítik elénk. A természeti, társadalmi-gazdasági meghatározók ma már köztudott, de itt első ízben összefoglalt bemutatása után a következő fejezetben valóban a Kárpát-medencei lakóház alakulásának folyamatát ismerhetjük meg a 6-7. századtól a 20. századig, elsősorban az alaprajz, a ház tagolódása, alakulása szempontjából. Elemzésében utal a nagyobb térségekre kiterjedő tendenciákra, továbbá az újkortól kezdve a táji differenciálódás történetileg is megragadható tényeire. A történeti folyamatok egészét és részleteit elemző tendencia érvényesül a könyv számomra talán legértékesebb részében, a „Tüzelőszerkezet" című fejezetben. Ugy gondolom BARABÁS Jenőnek ebben a fejezetben sikerült leginkább érvényesíteni mindazokat a módszertani ismereteket, melyeket korábban kidolgozott, és itt domborodik ki talán legjobban higgadt, körültekintő és megfontolt, meditativ kutatói alkata. A fejezet lenyűgöző diakronikus vonalvezetéssel, a felhasználható összes forrás figyelembevételével tárgyalja itt a népi építészet, a parasztház sarkalatos szerkezetének alakulásmenetét, kiindulásul megtartva az egytüzelős-kéttüzelős, nyílt és zárt tüzelők fogalomrendszerét, de aztán messze túllépve azokon rögzít tényeket és fogalmaz meg még tisztázatlan problémákat. Elemzése és összefoglalása alapján nagyjából tisztán áll előttünk a Kárpát-medencei falusi házak tüzelőszerkezetének alakulása, földrajzilag is rögzített táji változatai, a formai és szerkezeti innovációk hatóköre, a diffúzió és a belső fejlődés nyomon követhető folyamata, valamint a füstelvezetés rendszere és alakulásmenete. A fejlődésnek mintegy évezredes folyamatát tudta itt BARABÁS Jenő áttekinteni komplex módszere alkalmazásával, számos korábban vitatott vagy problematikus kérdést a helyére tett vagy új megvilágításba helyezett, de nem hallgatta el azt sem, ha a fejlődésvonal folyamatosságát meg nem oldott kérdések vagy forráshiány szakította meg. Voltaképpen BARABÁS Jenő korábbi munkái, mások kutatásai, valamint e kötet két fejezete, az alaprajz és a tüzelőszerkezet elemzése adott lehetőséget és indokolta „A magyar népi építészet korszakai" fejezet megírását. Maga is szükségét érezte annak, hogy az évezredes folyamatot, melynek egyenetlen dinamikája nyilvánvalóvá vált, periódusokra ossza, szakaszolja. Könyvében ezt így indokolta: „A népi építészet alakulásának korszakolásától ugyanaz várható, mint amit más hasonló igényű vizsgálatok is 470