Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Barabás Jenő köszöntése 70. születésnapján, 1990

építészet" című., Gilyén Nándorral közösen írt monográfiáiban. A továbbiakban e két munkáról szeretnék néhány gondolatot elmondani. A ,Vezérfonal népi építészetünk kutatásához" című kötet 1979-ben jelent meg, jó 10-15 évvel később, mint azok az igények, amelyek kielégítésére törekedett. A szerencsés összetételű etnográfus és építész szerzőpár kis kötete útmutatónak készült, főleg a néprajzilag képzetlen építészek, illetve az építészetileg képzetlen néprajzkutatók, valamint más érdeklődők számára. Azonban minden korábbi útmutatónál átfogóbban kezeli a népi építészetet, elsősorban azért, hogy a terepen mozgó kutató a feltárt jelenségeket szélesebb tematikai vagy földrajzi összefüggésrendben tudja elhelyezni, másrészt az útmutató egésze érzékeltetni kívánja azt a nem mindenki számára kézenfekvő tényt, hogy a falusi építészet a szakadatlanul változó műveltség egyik összetevője, mely ilyen formán maga is egészében folyamatosan, részleteiben pedig eltérő metrika szerint változik, alakul, mindig a létrehozó közösségek igényei és tényleges lehetőségei függvényében. E ki nem mondott cél érdekében, az egész építészeti műveltség világossá tétele érdekében tehát a szerzők arra kényszerültek, hogy tematikus csoportosításban mutassák be a népi építészet jelenségeit, a kutatásokban eddig elért eredményeket, a meg nem oldott problémákat és a jövő kutatási feladatait. A kötetnek azt a feladatot is szánták, hogy a nem mindig azonos úton járó néprajzos és építész kutatók munkáját összehangolják, a vizsgálati módszerek ismertetésével, praktikus tanácsokkal, a válogatott szakirodalom jegyzékével. A kötet értékes része a terminológiai szótár, mely a két szakterületen alkalmazott terminológiákat igyekezett egységes rendszerbe foglalni, vitákra és ellenvéleményekre is ingerelve a szakembereket. Ilyenformán a ,Vezérfonal..." messze túlmutat a szokványos gyűjtési útmutatókon. BARABÁS Jenő az elmondott célok érdekében az általa írt fejezetekben nem kerülhette meg, hogy a legfrissebb ismeretek birtokában ne rendszerezze a legfontosabb jelenségeket, például a település- és udvarformákat, illetve az épületek meghatározó szerkezeteit, mint a falazatot, a födémet, a tetőszerkezetet és a tetőformákat, valamint az alaprajz és a tüzelőberendezés változatait. Az utóbbiak rövid jellemzése alapján a 18-19. századi táji típusokkal kapcsolatban is olyan megjegyzéseket fogalmazott meg, amelyek a Bátkv-koncepció revíziójára utaltak. Mai szemmel nézve a .Vezérfonal..." című kötetet úgy is felfoghatjuk, mint előmunkálatot későbbi szintézishez, mint olyan műhelymunkát, amely feltárta a problematikus kérdések sorát, megoldásuk azonban a szintézisre maradt. A BARABÁS Jenő-GILYEN Nándor szerzőpáros összefoglaló munkája 1985-ben íródott és 1987-ben jelent meg „Magyar népi építészet" címmel, majd két emberöltővel BÁTKYZsigmond első rendszerező publikációja után. Amennyiben BÁTKY 1930-ban megjelent tanulmánya mérföldkő volt a magyar népi építészet kutatásában, hiszen lezárt egy korszakot, összegezett és értékelt, úgy hiszem nem fellengzős túlzás, ha a szerzőpár monográfiáját ugyancsak mérföldkőnek minősítjük a témakör vizsgálatában, Mérföldkő, mert összefoglalja, elemzi és értékeli mindazt az ismeretanyagot, ami akár a recens vizsgálatokra és történeti elemzésekre épülő táji vagy tematikus monográfiákban napvilágra került, akár a társtudományok kutatásai révén vált ismertté. Továbbá 469