Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Népművészet - népi iparművészet - A Janus Pannonius Múzeum borotvatartói

A Janus Pannonius Múzeum borotvatartói A szakállviselet az elmúlt századokban az előkelőség, a tekintély és a tisztes kor jele volt, a rendiség korában a jobbágyság nem viselhette. 1848 után kezdett elterjedni a parasztság körében, de nem vált általánossá.

1 Valamennyi korabeli kép szakáll nélkül ábrázolja a legényeket és az idősebb férfiakat is.

2 A bajusz viselet sem volt olyan általános a XIX. század elején, mint később. A XVIII. században a Nagykunságban még a hatóság tilalmazta a hegyesre pödört bajuszt.

1 AXIX. század eleji ábrázolások egy része még bajusz nélkül mutatja be a fiatalabb férfiakat.

4 Csak a század második felében terjedt el általánosan, elsősorban a hegyesre pödört bajusz, amelynek magyarosjellegét a korabeli leírások mindig hangsúlyozták.

5 A göcsejiekről és a palócokról feljegyezték, hogy még a század végén is borotválták bajuszukat.

6 Borotvára tehát már a korábbi századokban is szükség volt. Használatát, illetve meglétét a nem nemesi osztályok, különösen a parasztság körében, azonban csak a XVIII. század végétől tudjuk kimutatni. Az éles, kényes szerszámot népünk sajátságos formájú, furfangos zárral ellátott, díszesen faragott fadobozban: borotvatartóban őrizte. Eredetét, elterjedésének idejét nem ismerjük. A múzeumokban őrzött, legkorábbi datált példányok a XVIII. század végéről valók. Majdnem bizonyosra vehető, hogy ezt a tároló készséget a pásztorfaragók terjesztettékel, ugyanis helyhez nem kötött, vándoréletmódjuknak nagyon megfelelt. Mindennapi életükhöz tartozó egyéb tárgyaikhoz hasonlóan, idővel a borotvatartók is a pásztorművészet, a népi díszítőművészet tárgyai közé emelkedtek. Feltehető az is - különösen attól az időtől kezdve, amikor a vizek lecsapolása és az erdők részleges kiirtása után csökkent az állattartás jelentősége és a pásztorok is felszívódtak a parasztságba, - hogy ügyesebb kezű földművelők is faragtak borotvatartót. Erre már volt példa a népi díszítőművészet más területén is. A díszesen faragott borotvatartók, az eddig nyilvánosságra hozott adatok szerint, csaknem az egész országban elterjedtek. Vannak adataink az Őrségből,

7 a Bakonyból,

8 készítették Somogyban, Zalában

9 és Baranyában.

1

0 Ismerték az Alföldön, a Hortobágyon," a Kecskemét környéki 1. Magy. Népr.2 I. 329. 2. Vö. KRESZ M.: Magyar parasztviselet 1820-1867. Bp. 1957. Képmellékletek. 3. Magy. Népr.2 I. 328. 4. KRESZ M.: im. 39. 5. Uo.69. 6. Magy. Népr.2 I. 328. 7. DÖMÖTÖR S.: Őrség. Bp. 1960. 89. 8. TÁLASI L: Bakonyi pásztorkodás. Ethn. L. 30., és VAJKAI A.: A Bakony néprajza. Bp. 1959. 101. 9. MALONYAY D.: A magyar nép művészete. III. Bp., 1911. Képmellékletek. MADARASSY L.: Művészkedő magyar pásztorok. Bp. én. 126—127. 10. KISS G.: Orrnányság. Bp. 1937. 67. : Ifj. KODOLÁNYI J.: Ormánság. Bp. 1960. 78. 11. ECSEDI L: A hortobágyi pásztorviselet. NE. XV 42.; LUKŐ G.: Hortobágyi pásztorművészet. Debrecen. 1940. 20-24. 357