Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Népművészet - népi iparművészet - A Janus Pannonius Múzeum szaru sótartói
122. kép. Az 51.119.1. Itsz. sótartó finom díszítése túlságosan terjedelmes. Legtöbbször a fedéllel együtt sem nagyobb annál, hogy egy átlagos tenyérbe, „marokba" férjen. Legnagyobb sótartónk hossza 110, magassága 100, a legkisebb hossza 45, magassága 46 mm. A többi sótartó mérete e kettő között van. Rátérve a sótartók díszítési technikájára, alapjában véve kétféle technikát látunk gyűjteményünk szaru sótartóin. Az egyik a vésés, a másik a karcolás. Mindegyikhez egy-egy színező eljárás is kapcsolódik: a véséshez a spanyolozás, a karcoláshoz a választóvízzel való festés. Néhány sótartónkon mindkettő megtalálható. A véséssel díszített sótartóknál késsel vésett, szélesebb, egy-két mm mély vonalakkal alakították ki a díszítményt. Ezen eljárás mellett a díszítmények nagyobbak, ritkábbak, szélesebbek; egy-egy növényi vagy állati motívum a sótartó egész oldalát kitölti. A véséshez kapcsolódó színező eljárás, a spanyolozás lényege az, hogy a díszítő motívum kivésett vonalaiba különböző színű felmelegített spanyolviaszt nyomkodtak: feketét, sárgát, zöldet, de legtöbbször pirosat. Hogy a megkeményedett viasz ki ne essék, az árkot úgy vésték ki, hogy befelé szélesedjen. Végül a felesleges spanyolviaszt lekaparva, bizsókkal, üvegdarabbal simára csiszolták a sótartó felületét. A különféle színű spanyol viasszal élénkített ornamentika így plasztikusan emelkedik ki a szaruból. Sokkal aprólékosabb, finomabb minták készültek karcolással. Ennél a technikánál a készítő a bicskája, bizsókja hegyével karcolta bele a díszítő motívumot a szaruba. Utána a sótartót korommal, kalapzsírral, égetett dióbéllel 1 0 dörzsölte be. A színező anyag beleragadt a karcolt vonalakba, és azok élénken váltak ki a szaru világos síkjából. A karcoláshoz kapcsolódó színező eljárás a választóvízzel (salétromsav, HN03) való fes10. MADARASSY: im. 6. p. 331
