Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

Ha a gazdának sok jószága volt, a pajta másik részében is istállót készített elfalazva úgy, mint a másik oldalon. A takarmányt ilyenkor az istálló padlásán tartották. Egyébként azonban a pajtának ebben a felében régen csak takarmányt és szalmát tartottak. Később, mikor már a szemnyerési munkákat is a szállásokon végezték, ide hordták a csépeletlen gabonát, a kukoricaszárat és feltornyozták sokszor a tető magasságáig. A pajtában tartották a mezőgazdasági eszközöket is, ekét, boronát és más effélét. Sőt a szekeret is betolták, ha befért. A pajtán kívül helyezték el a trágyát az istálló mögött. Gyakran az istálló falán hátul egy kis ablakot vágtak, ott hányták ki a trágyát, mely tavaszig nagy dombot képezett, és innen vitték a szőlőbe vagy a földekre. A pajta falának támasztották a kévébe kötött kukoricaszárat, ha nem fért el a pajtában. Az istállóspajtán kívül régen más épület nem volt a szállásokon. Később, mikor már a gabonát is ide hordták, kis polyváskunyhót tákoltak össze a szalmatörek részére. Ha szűk volt a pajta, egy színt is építettek a szerszámok számára, ide tolták be a szekeret is. Általában közvetlenül a pajta mellé építették. Néhány fát is ültettek a szálláskertekben, elsősorban gyümölcsfákat, mint szilva-, alma-, körtefát. Nagyon kedvelték a diófát, mert nagy árnyékot adott. Nyáron alatta hűsölt a jószág, vagy alatta nyomtattak. Kút egyik szálláson se volt. Ennek az az oka, hogy a magas térszinten és a sziklás talajon az akkori technikával nem tudtak kutat fúrni. Így közös kutakhoz, patakokhoz hajtották a jószágot itatni. Ha a gazdának a szállás mellett volt a szőlője, ami Hegyalján gyakran előfordult, különösen Kővágószö/lősön, akkor gyakran a pincét is a szálláskertben helyezték el, hogy ne foglaljon el helyet a szőlőben. Ilyenkor mellette kis darabon a kerítést is kivágták, hogy rövid úton át lehessen menni a szőlőbe. A szállások használata Állattartás Akinek volt szálláskertje, az a jószágát ott tartotta. Elsősorban a szarvasmarhát nevelték, mert másféle jószág akkoriban nem nagyon volt. Lovat csak egy-két gazda tartott. A marhatartás akkori mértékének megfelelően aránylag nagy mennyiségű marhát neveltek a szállásokon. Átlag 4—6 marha volt az istállóban, de volt olyan gazda, akinek 8-10 tehene, ökre, tinója volt. A múlt században jóformán csak a magyar fajta fehér marha volt elterjedve. Elsősorban igás állatnak tartották, mert jól bírta a terhet a lejtős utakon. De voltak már „cifra marhák" is, melyek főleg a hegyháti németek révén terjedtek el Hegyalján és a Hegyháton. Ezeket inkább tejelő és vágómarhának tartották. A jószág nagy része nem volt állandóan a szállásokon. Az ökröknek, tinóknak egy részét a gulyába hajtották, ezek tavasztól őszig a határban voltak, nem volt gond rájuk. A szállásokon történő állattartás szempontjából elsősorban a tehenek és borjak, valamint az igásmarhák voltak jelentősek. Ezeket kétféle módon tartották. A tehenek és borjak tavasztól őszig naponta kijártak a csordával a legelőre. Reggel kiment a gazdaasszony vagy valamelyik menyecske a szállásra, megfejte a teheneket, aztán már hallatszott is a csordás kürtje, amivel jelezte, hogy ki akar hajtani. Ezért aztán megitatták 23