Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

őket a közös kútnál, és hajtották le a faluba, mert ott gyülekezett a csorda, innen hajtott ki a csordás a legelőre. Estefelé hazahajtott, végigterelte a csordát a falun, a tehenek már maguktól mentek vissza a szállásra, tudták az utat. A szolgalegény vagy a gazda kiment, beengedte őket az istállóba, esetleg valamit adott nekik, például zöld takarmányt. Közben az asszony megfejte őket. Hajó idő volt, kiengedték őket a szállásra, sokszor ott legeltek reggelig. Az igás jószág az év nagy részében nap mint nap munkában volt. Ha nem a föld művelésénél dolgoztatták, akkor fuvaroztak vele. így tavasztól őszig nappal üresen állt az istálló. Az igás marhát, ha munkába indultak, már kora reggel befogták, mert a földek messze voltak. Napközben nem etették őket, csak „elszöszmötöltek" valamit munka közben. Este is, mikor kifogták őket, csak valami zöld takarmányt kaptak. Itatás után azonban kiengedték őket a szállásra vagy a közeli legelőkre, erdőbe, legelni. Ha jó volt az idő, egész éjjel kint legeltek. A kezes jószágnak kétféle legeltetési módja volt: egyéni és társas legeltetés. Az egyéni legeltetés abból állt, hogy a gazda legényfia, vagy egy szolgalegény, ha egyik se volt, maga a gazda vagy egy öreg összeterelte a szálláson a jószágot és kihajtotta őket a legelőre. A legelők mindenhol a szállások közelébe estek, így nem kellett messze hajtani őket. Ha volt a gazdának közelben rétdarabja is, amit nem akart kaszálni, akkor azon is legeltettek. Jó időben a jószág egész éjjel kint volt. Ha megelégelte a legelést, elfeküdt a fűben. A szolgalegények ennek örültek a legjobban. Ilyenkor ugyanis többen összejöttek, nagy tüzet raktak, beszélgettek, nótáztak a tűz mellett, közben a jószágra is v igyáztak. Éjfél után hazahajtottak, de előfordult az is, hogy reggelig kint maradtak. Éjjel gyakran az erdőbe is elhajtottak, ahol a tisztásokon jó füvet talált a jószág. Az egyéni legeltetésnél sokkal módszeresebb volt a társas legeltetés. Ez abból állt, hogy 5-6 gazda összefogott, legtöbbször rokonok, vagy akiknek a szállása közel volt egymáshoz, összeterelték a jószágaikat, együtt hajtották ki őket este legelni. A gazdák vagy legényfiaik felváltva őrizték őket. Egyik éjjel az egyik gazda őrizte, a másik éjjel a másik, így ment sorban. Az összeterelt 15-20 marhát a „soros" este kihajtotta a legelőre és egész éjjel vigyázott rájuk. .Az erdőbe is elhajtott, különösen akkor, amikor a legelő már kiégett a forróságtól. Gyakran ottmaradt a jószág a szállás közelében, ha volt elég füves hely. Ennek az éjjeli legeltetésnek nagyon sok emléke maradt, ami azt mutatja, hogy rendszeres legeltetési mód volt jó idő esetén. Este több gazda összejött a szállásoknál vagy a jószág közelében, függetlenül attól, hogy ki volt a soros, nagy tüzet raktak, szalonnát sütöttek és beszélgettek a tűz mellett, miközben a jószágot is szemmel tartották. Különösen ősszel voltak gyakoriak ezek az esti összejövetelek, mikor már vége volt a mezőgazdasági és szüreti munkáknak. Télen minden jószág a szálláson volt. Október végén a gulyás is hazahajtott, és mikor beköszöntött a hideg idő, a csordás se hajtott ki reggelenként. Ilyenkor már legeltetni se lehetett, különösen, ha leesett a hó. Több gazdánál a jószág elhelyezése gondot jelentett télen. IIa az istálló nem volt olyan nagy, hogy az összes jószág elfért volna benne, a pajtából is istállót csináltak. A szénát, szalmát az istálló padlására vitték, és a helyükön elfért néhány darab marha. Ez azonban csak szükségmegoldás volt, a legtöbb gazda már előre gondoskodott, hogv jószágait megfelelően elhelyezze. 24