Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Szabadtéri múzeumok Európában (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Páll István: Hogyan tovább? Útkeresés és fejlesztési lehetőségek a sóstói Múzeumfalu gyakorlatában
dezvényeinken, s a minden nyíregyházinak fogalom „Gunyecz-féle" szódásüzem egykori felszerelése „üzemszerű" körülmények között tekinthető meg az arra szolgáló kis épületben. A fenti sorból kilóg két másik műhelyünk, melyek inkább a mezővárosi, semmint a falusi utcák jellegzetes épületei között álltak, bár szolgáltatásaikat a falusi lakosság éppúgy igénybe vette, mint a városi. A fényképész műterem felszerelése, berendezése lehetővé teszi, hogy benne mai gépekkel nosztalgiafotó készüljön a régiek mintájára újonnan varrott ruhákba öltözött látogatókról. Kis nyomdánk igazi nyomdaipari együttműködés eredménye: egy megyei kötődésű holland férfi adományaként került hozzánk egy 19. század végi nyomdagép, amit nyíregyházi és debreceni nyomdák adományaiból sikerült teljes műhellyé fejlesztenünk. Gépei működőképesek, alkalmanként szakemberek segítségével be is üzemeljük azokat. A felépült és berendezett műhelyek nem egyszerűen ipartörténeti látványosságok; létesítésükkor az az elgondolás vezetett bennünket, hogy amit lehet, működtessünk közülük, attrakciók lehessenek, melyekkel növelni tudjuk a múzeumi látványosságok számát. A gyakorlat igazolta az előzetes elképzeléseket, a közönség igazi kuriózumokként csodálja a látványos gépezeteket, s próbálja megérteni működési elvüket. És épp ezt akartuk elérni az „élő falu" elnevezésű közművelődési munkánk révén! A múzeum látogatottsága jól tükrözi az általunk folytatott gyakorlat helyességét: bár a megye leglátogatottabb közgyűjteménye vagyunk az évi 70-80 ezer látogatónkkal, a közönség megtartására nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Míg a rendszerváltás (1989) körüli években jelentős látogatószám-csökkenést voltunk kénytelek elkönyvelni, 2000-200l-re igen jelentős emelkedést regisztrálhattunk: érdekes programjaink, intenzív propagandánk meg a lakosság anyagi lehetőségeinek növekedése eredményeként az 1990-es 33 018 fő látogatói létszám jó egy évtized múlva, 2000-ben már közel 300%-kal több érdeklődőt, 98 367 főt csalt ki a Múzeumfaluba. Bár az ezt követő néhány év fokozatos csökkenést hozott, az évi látogatói létszám a fentebb említett 70-80 ezer főnél stabilizálódott, s ez - ismerve a mai gazdasági és társadalmi helyzetet - a közeljövőben sem igen fog felfelé változni. Ami érdekesebb, az a gyerek - felnőtt látogatók arányának változása. Ami a statisztikát vizsgálva nyomban szembetűnik: 2003-ban nagyot zuhant a diáklátogatók száma. Ez feltételezésünk szerint egyértelműen annak a rendeletnek az eredménye, hogy kikerült az önkormányzatok kötelező feladatai közül az iskolai kirándulások finanszírozásának kötelme. Ez igen érzékenyen érintett bennünket, bár a tendencia nem ekkor kezdődött: 1998-ban „előzött be" a felnőtt látogatók száma, s azóta a kezdeti „hezitálás" után érzékelhetően dominánssá vált. Korábban azzal büszkélkedtünk, hogy a diákok a többi réteghez viszonyítva milyen nagy arányban látogatnak el hozzánk, egy ideje pedig azon kesergünk, hogy milyen kár, hogy egyre csökken az iskolai kirándulók száma... Ennek ellensúlyozására növeltük a kínálatot kézműves foglalkozásokból, gasztronómia bemutatókból és kóstolókból, hirdettünk meg nyílt napokat a pedagógusoknak stb. De ha a pedagógusnak az iskolai kirándulások ideje nem számít bele a munkaidejébe sem, akkor igen nagy hivatástudattal kell rendelkeznie, hogy felvállalja egy-egy osztálykirándulás nyűgjeit. Akár igazak a feltételezéseink, akár nem, az tény: 8 év alatt csaknem a felére csökkent diák- és gyerekközönségünk száma! 31
