Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Szabadtéri múzeumok Európában (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Páll István: Hogyan tovább? Útkeresés és fejlesztési lehetőségek a sóstói Múzeumfalu gyakorlatában

Páll István Hogyan tovább? Útkeresés és fejlesztési [ehetőségek a sóstói múzeumfalu gyakorlatában A Sóstói Múzeumfalu 30 éve számvetésre is késztet bennünket: mivel szinte a rendelkezésünkre álló minden talpalatnyi földterületet beépítettük, a továbbfejlesztésre, újabb épületek áttelepítésére a jelen körülmények között nincs lehetőségünk. Pedig minden szabadtéri néprajzi múzeum építése, fejlődése során szükségszerűen eljut egy olyan pontig, ahol szinte automatikusan felvetődik a kérdés: hogyan tovább? A megoldás többirányú lehet: vagy a szakmai vonal erősítésével olyan épületfajták, berendezések áttelepítésével vonják magukra a közönség figyelmét, amelyek eddig nem voltak az intézmény birtokában, vagy pedig a közművelődési irányzat erősítésével olyan attrakciók kerülnek a palettára, amelyek a már létező épületállományra, annak berendezéseire alapozva próbálják a közönséget megcélozni. A lényeg: mindenképpen el kell kerülni azt a hibát - amibe sajnos, mi beleestünk-, hogy befejezettnek nyilvánítsuk a múzeum építését! Rá kellett jönnünk, hogy soha nincs befejezett múzeum: a társadalom mindig újratermeli önmagát, s az ennek következtében más szinten jelentkező igényeket is ki kell tudnunk elégíteni. Befejezett múzeum ugyanis nem létezik, mindig újabb és újabb kihívásoknak kell megfelelnünk, a változó közönségigényt jó értelemben követnünk kell (nem feltétlenül annak alapelveinkkel ellentétes kiszolgálásáról van szó!), s ha lehetséges, magunknak kell elébe menni a közönség elvárásainak, oktatással, szórakoztatással, témabővítéssel lehet felkelteni az érdeklődését, s így talán irányítani, befolyásolni is tudjuk elvárásaikat. Ennek elérése érdekében nem kell elzárkózni az épületek berendezésének időnkénti átalakításától sem (az áttelepítés utáni berendezést nem kell feltétlenül „kőbe vésettnek" tekinteni, azzal időnként „játszani" is lehet vele), fejleszteni kell az infrastruktúrát, az kell, hogy komplex szolgáltatást tudjunk nyújtani: játszó- és pihenőterek létesítésével, büfék, éttermek, piknikezőhelyek építésével, a fogyatékkal élőknek a fogyatékosságuk sajátságait figyelembe vevő terek kialakításával, akadálymentesítéssel stb. a látogatók komfortérzetét növelni tudjuk, s ezekkel elérhetjük, hogy egy múzeumlátogatás minden értelemben élménnyé váljék. Tudom, ez nem könnyű, hiszen a „Disnevlandizálódás" veszélye ott lebeg a múzeumok fölött, de a munkatársak szakértelme, gyakorlata a biztosíték arra, hogy végig tudunk menni azon a keskeny ösvényen, amely a szakmaiságot és a hitelességet jelenti, s nem enged a minél nagyobb bevétel és minél nagyobb közönségszám elérése csábításának, ami a kommercializálódás eluralkodását is jelentheti. A követendő út többféle lehet, melyet a helyi adottságok, a közönség igénye és összetétele, a rendelkezésre álló források stb. nagyban befolyásolnak. Míg a Sóstói Mú29