Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
Szőke Judit: Konyhai modernizáció – A gáztűzhely megjelenése és elterjedése a falusi háztartásokban a 20. század második felében
Ebesen a nyári konyhák egy sajátos funkciójával is találkoztam. Itt ugyanis a tanyáról beköltöző, új kockaházat építő családok gyakran a nyári konyhát húzták fel először és ebben laktak, amíg el nem készült az új, modern, többnyire sátortetős épület. Mikor ide beköltözhettek, a korábban lakásnak használt épületet nyári konyhává alakították és az előbb felvázolt funkcióban használták tovább. „ Hát inkább, a nyári konyhák úgy alakultak ki, hogy volt, aki nem tudott egyből sátortetős épületet építeni, hanem amit lebontott, és akkor azt építési határiul beljebb kellett, mint a nagy háznak ki hagyta mondjuk az épületnagyságának a helyet. Es akkor úgy épített nyári konyhát, és úgymond abból majd ott, majd jószágot tartott és akkor összejött a pénze, vagy e hitelt vett föl később, és úgy építette a nagyot. Addig, utána lett nyári konyha esetleg. Mer akkor már bent lakott a házban és akkor a kisebb épület volt a nyári konyha... " n Hasonló jelenséggel Zalában ritkábban találkozni, ott ugyanis a család az új ház megépüléséig a régi boronaépületben, vagy annak egy meghagyott hátsó szobájában lakott. Bár a nyári konyhák eredetileg a teleknek a lakóházzal átellenes oldalára épültek, 1 8 tapasztalataim szerint a kockaházak esetében mindez már nem mondható el. A több mint húsz megvizsgált háztartás esetében, csupán egyetlen egy ilyen elhelyezkedésű nyári konyhával találkoztam, mely azonban praktikus okokból, a volt meszes gödör helyére épülve került a házzal ellentétes oldalra. A többi háztartásnál vagy nem volt hagyományos nyári konyha, vagy az a kockaház folytatásaként épült fel. Míg a ház konyhájában mindig a legújabb, lehető legkorszerűbb gáztűzhelyeket használták, addig a sparheltek és a palackos gáztűzhelyek leértékelődtek és kikerültek a nyári konyhába, vagy valamelyik korábban felsorolt melléképületbe, esetleg a szőlőhegyre, vagy a telekre. Sok helyen ezekben az épületekben megmaradt a sparhelt és a gáztűzhely kettőssége, hiszen a sparheltet főként télen, míg a gáztűzhelyet inkább nyáron használták. De mint már említettem, ennél a generációnál már nem beszélhetünk a nyári konyhában egész éven, vagy évszakon át való tartózkodásról, csak bizonyos munkák elvégzésére használják a helyiséget. Az itt található tűzhelyeket már kevésbé tartják tisztán, javíttatásukra nem költenek, ha elromlanak többnyire vasgyűjtő cigányoknak adják el azokat. Az első és a második generáció számára a gáztűzhelyek presztízstárgyakká is válhatnak, mind a minőség, mind pedig a mennyiség tekintetében. A kollektivizálás után ugyanis a befolyó többletjövedelmet már nem lehetett a gazdaságba visszaforgatni, így a családok többsége gyakran anyagi lehetőségeiket meghaladóan a ház, a lakberendezés és a tartós javak terén igyekezett kimutatni vagyoni helyzetét, új értékrendjük középpontjába az anyagi javak kerültek. Szokolyán és Káváson például van olyan háztartás, ahol a háziasszonynak négy-öt gáztűzhelye is van, mindegyik más funkcióval rendelkezik és van köztük olyan, amelyiket nem is használják. Ez a jelenség jól tükrözi a presztízsfogyasztást és a hagyományos paraszti felhalmozás továbbélését. 1 9 17. Részlet M. J-vel készített interjúból. 18. BALASSA M. Iván 2002. 166. 19. JÁVOR Katalin 1978. 308-309. 259
