Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Legeza Borbála: Olaj és Tsz a faluban – Szocialista megélhetési stratégiák Magyarország két sarkában

[Gellénházán hasonlóan vélekednek, a szocializmusban volt az „aranykor", amikor volt mindenkinek munkája, meg lehetett élni. A kőolaj megjelenését és a fejlődést azonosítják a szocializmussal, számukra a kettő eggyé olvadt. Bár Gellénháza esetében a rendszerváltozás csak felgyorsította az olajvállalat hanyatlását, a folyamat így is, úgy is bekövetkezett volna, mert a kőolaj mennyisége folyamatosan csökkent, egyre költségesebbé vált a kitermelés. A köztudatban mégis a kettő - a rendszerváltás és a vállalat leépülése - szervesen összekapcsolódott. Emiatt arra az időszakra ott is nosztalgikusán, örömmel gondolnak vissza, szembeállítva a mai korral.] A szövetkezet gondoskodott tagjairól a munkahelyen kívül is [csakúgy, mint az olajvállalat Zalában]: a rászorulók segélyt kaptak, a házasodókat, nagycsaládosokat támogatták, és hűségpénzt osztottak a tagok között (5 év után 1000 Ft-ot, 10 év után 2000-et). Támogatta a sportéletet és az iskola, a lakóhely, a község céljaira is adományozott.

2

9 A tsz-ek mellett 1949-ben szerveződött meg az Ebesi Állami Gazdaság, ami a termelőszövetkezetektől eltérően nem a falubeliek erejéből, hanem állami beruházásokból jött létre, Balogh István ebesi földbirtokos területén. A földet „fel kellett ajánlania" az államnak. A falubeliek közül, aki nem a tsz-nck volt tagja, az szinte mind itt dolgozott. Betelepülő dolgozói számára itt is, [akárcsak Gellénházán az olajvállalat] építettek munkásszállókat, amiket aztán átalakítottak szolgálati lakásokká. Ezeket a lakásokat a rendszerváltozáskor a gazdaság megszűntével kedvezményes áron meg lehetett vásárolni az ott lakóknak. 1950—'53 között létrehoztak egy kényszermunkatábort Ebes határában, ahol a hortobágyi táborokhoz hasonlóan az országban kitelepítetteket gyűjtötték össze. „Ezek ilyen elinternált emberek voltak ezek szóval, szóval már elhurcolták otthonról őket, még bíró is volt köztük, meg minden. Családostul, mindenestül hozták azokat elf ele. Az volt a legszörnyűbb belőle, mikor kérdeztük tőlük, hogy mikor mennek haza, azt mondja nem tudják, mert nem tudták, hogy hány évet kaptak. Na hát azt mondja lehet, hogy egy év, lehet, hogy öt év,; ugyi. És ezek sajnos otthonrul amit a hónuk cdatt el tudtak hozni, annyit hozhattak el magukkal, mer ugye mást nem tudtak elhozni. "

J

0 A faluban tudtak a telepesek létezéséről, annál is inkább, mert ők is az állami gazdaságban dolgoztak a falubeliekkel együtt. A gazdaság területén, a Horváth-tanyában alakítottak ki nekik szállást istállókból, máimeglévő épületekből, ez volt a „Bánomfalu" a köznyelvben. A telepesek sorsa sosem volt közszájon forgó téma a lakosság közt, mindenesetre ők is jelentős részét alkották a Gazdaság dolgozóinak. A gazdaság 1949-es alakulásától kezdve minden ágazatát tekintve, minden évet gyarapodással zárt 1990-ig. Ekkor gyors hanyatlásnak indult, majd dolgozóinak nagy része az utcára került, munkanélkülivé vált.

3

1 Az ebesi tsz és az állami gazdaság is működik ma is, de elenyésző munkalehetőséget biztosít, korábbi sikeres működésükhöz ma már egyik sem hasonlítható. [Ugyanez a 29. HAJA István 1997. 140-141. 30. Részlet a V M-el készített interjúból, (saját gyűjtés). 31. HAJA István 1997. 155. 220