Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Legeza Borbála: Olaj és Tsz a faluban – Szocialista megélhetési stratégiák Magyarország két sarkában

helyzet a gellénházi olajvállalat esetében is, a korábbi helyzethez képest ma már közel sem akkora az olaj jelenléte a falu életében. A rendszerváltozás után a MOL vette át a vállalatot, de már kevés a kitermelhető kőolaj a földben, nagyon költséges lenne a felszínre hozása, így elenyésző szereppel bír a településen. | Az érem másik oldala Mindkét faluban ritkaságszámba ment, ha valaki nem dolgozott ezeknél a falut uraló, meghatározó intézményeknél. Gellénházán interjút készítettem egy nyugdíjas aszszonnyal, aki a Zalaegerszegi Ruhagyárban dolgozott, de a faluban élte le az életét. 1922-ben épült meg a ház, amiben ma is él, az '50-es évek elején ez volt a legnagyobb a faluban, sok volt még akkor a zsúpos tetejű is. Mikor elkezdték keresni az olajat a környéken, nekik kellett elszállásolni a fúrómestert, aki jött felmérni a terepet, ki kellett neki adniuk az egyik szobát és a konyhát, különben államosítják a házukat. Majd az 50-es évek elején megkezdték kiépíteni az utat, 20 munkás náluk lakott a pajtában emeletes ágyakon. Családjának egyik tagja sem dolgozott soha az olajiparban, őt a textilipar érdekelte egész életében, a bátyja villamosmérnök lett Budapesten, az apja pedig gazdálkodással és méhészettel foglalkozott, az egész családjuk tehát kívülálló volt az olajvállalattal szemben. Nem voltak párttagok sem, elmondása szerint sokan beléptek a pártba, hogy a családjuk megélhetését biztosítsák, de ők ma már ezt inkább letagadják. Az ő családja számára az ipar megjelenése negatív következményekkel is járt, ugyanis a '60-as években a kertjük aljában eltört egy kőolajvezeték, elöntötte olajjal a telküket, az apjának tönkrement a méhészete, nem tudta később sem újrakezdeni, mert teljesen megmérgezte a földet és a talajvizet. Nem kaptak semmilyen kártérítést, pedig még ma is olajfoltok úsznak időnként a víz tetején. „Elküldték Pestre, hogy mi okozta a pusztulást, még csak arra se méltattak, hogy választ kapjunk, nemhogy kártérítést adtak volna. Es hiába is fellebbeztünk volna. Meg volt az a belső kör, mindenki tudja, aki döntött, abba beleszólása külső embernek nem volt. " Az ő családja tehát az olajvállalatnak kevesebb előnyét élvezte, mint az ott dolgozók, mert nem részesültek azokban a kedvezményekben, amiket a vállalat a munkásainak biztosított, sőt komoly káruk is származott az ipar megjelenéséből. Kívülállóként tehát látja az árnyoldalait is a folyamatnak, de ugyanakkor a falu fejlődését ő is megtapasztalta. „Minden megvan, közművesített, semmiről nem maradtunk le. Mer ' régen, hogyha nem jön ide, akkor ez egy elmaradott kis szegény falu maradt volna. Hogyha nem jön ide a kőolaj. Az sokmindent tett. " A közutak fejlesztése, az üzletek megjelenése az ő családja számára is ugyanolyan elérhető volt, de mégsem látja a korszakot annyira felhőtlen, gondtalan időszaknak, mint a többi lakó." Ebesen a kötelező tsz-esítést követően szinte mindenki a szövetkezetben dolgozott, és közülük sokan meg is voltak elégedve a közös munka menetével. Mégis akadtak néhányan, akik nem voltak hívei a mezőgazdasági együttműködés ilyen formájának, közülük a legtöbben a tanyavilágban éltek, a falubeliek soraiból egyetlen ember volt, aki igyekezett kivonni magát a Tsz kötelezettségei alól. Többször is belépett, persze sosem ön32. Az idézetek a Gv. M-el készített interjúból valók, (saját gyűjtés). 221