Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Legeza Borbála: Olaj és Tsz a faluban – Szocialista megélhetési stratégiák Magyarország két sarkában

Gellénháza és az olaj Gellénháza 12 km távolságra helyezkedik el Zalaegerszegtől Lenti irányába. 1951-ben megjelent itt az olajipar, ami jelentős átalakulást hozott magával. Addig egy egyutcás, pár száz fős település volt, földúttal, zsúpos tetejű házakkal. Megélhetési szempontból szegény körzetnek számított, 2-3 középbirtok helyezkedett el a falu környékén, így a lakosság csak kis területű földekkel rendelkezett, elsősorban állattenyésztésből, napszámból és summázásból éltek az ipar megjelenéséig. Ekkor azonban nagy változás állt be a falu életében. „ Addig itt aki gellénházi volt, nagyon szegény volt. Őszintén beszélek. Se útja nem volt, se munkája nem volt, se egy nagyobb uradalom se volt, hogy legalább ott lehetett volna dógozni. Hanem hát mindenki a saját tehetségével, meg ilyen alkalmas munkákkal ment mindenhova. Tehát amikor idekerült ez az olajtelep, vagy hát először csak egy-két fúrótorony, meg minden, mingyá föllendült a falu."'

4 Gellénháza lakossága hirtelen megtöbbszöröződött, a környékbeli falvakból, településekről rengetegen költöztek a faluba az olajvállalat kínálta munkalehetőség miatt, elsősorban fiatalok. Tanfolyamokat indítottak a munkások képzésére, betanítására, a magasabb végzettséget szerzők tanulmányait pedig finanszírozták. M. L., későbbi szakszervezeti dolgozó például két évig tanult Budapesten, a vállalat biztosított neki kollégiumot, és pénzzel is támogatta. Eleinte munkásszállókat építettek nekik, (két férfi és egy női szálló volt), majd ezeket lassan átalakították lakásokká, és egy egész lakótelepet építettek ki ikerházakkal és ún. pontlakásokkal, kifliházakkal. Ezeket a lakásokat az olajipari dolgozók jóformán ingyen lakták, minimális bért kellett érte fizetni, a gáz ingyen volt, és a többi szolgáltatás is nagyon kedvezményesnek számított (M../., gépésztechnikus-művezetőnek a 4 forintos órabér mellett 9 forint volt a havi villanyszámlája). „Mer akkor éjjel is kinyitották a nagyságos fúrósasszonyok a izét, az ablakot, mer meleg volt, kérem szépen. "

/

5 Fenntartottak számukra egy karbantartó-részleget, melynek feladata volt, hogy ha bármi elromlik ezekben a szolgálati lakásokban, akkor mennek, és megcsinálják nekik teljesen ingyen. „Ha leesett egy csempe, akkor már volt ilyen, hogyhívják, karbantartó részleg, akkor már mentek és javították. Ingyen, nem köllött érte fizetni. Parkettáztak, akkor a parketta, ha festetniköllött, akármi. Elromlottá csap, nálunk víz se volt!"'

6 Az eredeti lakosokkal ezek gyakran konfliktusokhoz, ellenségeskedéshez vezettek, ugyanis nekik nem voltak ilyen jelentős kedvezményeik, holott közülük is jóformán mindegyik családból dolgozott valaki a vállalatnál. Kialakult a falu két - egymással szembenálló - része: a falusi és a telepi. A régi falusi részbe sokáig nem volt bevezetve a víz, a gáz sem volt ingyen, nem kaptak annyi segítséget, mint a betelepültek. Emellett pedig a legtöbbjük továbbra is tartott állatot, megtartotta a kis földjét, és a műszak után még ezeket a teendőit is el kellett látnia. A telepieknek viszont a munka után nem volt semmilyen komolyabb otthoni teendőjük, mulatságokat szerveztek, strandra jártak, ezek pedig csak mélyítették a szembenállást a falusiakkal. A falubelieket becsmérelték, ha mentek a földekre dolgozni, hogy „kétlaki" életmódot élnek. G. J. említi egy beszélgetésben, hogy gyakran hatalmas kerülővel kellett kimennie a földjükre, nehogy észrevegyék, és megszólják. „Mer akkor 14. Részlet H. O-néval készített interjúból, (saját gyűjtés). 15. Részlet G. J-vel készített interjúból (falusi, nem lakótelepi lakos) (saját gyűjtés). 16. Részlet G. J-vel készített interjúból, (saját gyűjtés). 216