Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Kovács Zsuzsa: „Ahol most az olajosok területe van, mind a mi határunkhoz tartozott”– Falusi mindennapok Gellénházán az olajipar fellendülésének időszakában

Kétemeletes ház az Olajbányász körúton 1965-ből (SZENTMIHÁLYI Imre felvétele), GM fotótár A dunántúli kőolajtermelés második felvirágzása a nagylenegyeli mezőhöz kapcsolódik, ahol az 1950-60-as években elért 1 millió tonna fölötti termelés jóval megelőzte a lovászi és a budafapusztai mező teljesítményét. Az itt feltárt nagy viszkozitású gáztalan kőolaj nagyban hozzájárult ebben az időszakban Magyarországra erőltetett ipari termelés szénhidrogén igényének kielégítéséhez. A felszínre hozott olajból kiváló útburkoló aszfaltot tudtak gyártani, amire kifizetődő igény mutatkozott, hiszen nagy erőkkel folyt az ország úthálózatának bővítése.

5 Az erőltetett termelésnek köszönhetően a kutak rövid időn belül elvizesedtek, ami a mező gyors kimerüléséhez vezetett. A Nagylengyeli Kőolaj termelő vállalatot 1952-ben alapították, az ipartelepet azonban úgy választották meg, hogy közel legyen a kőolajmezőhöz, aminek fele Nagylengyelhez, fele pedig Gellénházához tartozott. A kérdéses részt később Gellénházához csatolták, ezáltal a település központi szerephez jutott, és elindult a közel három évtizeden át tartó, ipari fejlődéssel járó gyors átalakulás útján.

6 A vállalat a településen könnyen megtelepedhetett, mert ebben az időszakban a megyében semmilyen egyéb természeti kincs kiaknázása nem folyt és az ipar más tekintetben is alacsony színvonalon állt. Egy-két téglagyártól, malomtól, erdőkitermeléstől eltekintve más vállalat nem működött a területen, így az olajipart egy néhány száz lakosú, felemelkedésre éhes, szegény falu várta Gellénházán. 5. BACSINSZKY Tibor 1987. 163. 6. BACSINSZKY Tibor 1987. 164. 193