Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Vidéki életmódváltozások a 20. században (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Cseri Miklós: A 20. század bemutatásának lehetőségei az európai szabadtéri múzeumokban

Cseri Miklós A jelenkor bemutatásának lehetőségei a szabadtéri múzeumokban 1891-ben a Stockholmi Skansen megalakításával egy új múzeumi forma kezdte meg hódító útját az európai múzeumi palettán. Rendkívül gyors elismertségének, dinamizmusának és jó időzítésének köszönhetően, először csak a skandináv államokban, később DélEurópa kivételével egész kontinensünkön is elterjedt, s a második világháború után egyre nagyobb számban jelent meg az amerikai kontinensen, Ausztráliában és Ázsiában is. Afrika és Dél-Amerika csak az elmúlt évtizedben kezdett felzárkózni e skanzen építési mozgalmakhoz. Ma már száznál is több nagyobb (több hektáros területen tucatnál több épülettel) szabadtéri múzeumot, és több ezerre tehető számú, helyben megőrzött ún. in-situ szabadtéri gyűjteményt (tájházak, farmegyüttesek, falumúzeumok, ecomúzeumok, stb.) tartunk számon. E múzeumtípusjelentőségének bemutatására elég legyen csak egy számadat: 2004-ben az EU 25 tagországában több mint 500 millió múzeumlátogatót regisztráltak (mely nagyobb létszám, mint az akkori lakosság létszáma, mely 390 millió körül volt!!), akik közül több mint 33%-uk skanzen típusú múzeumokat keresett fel. Ez óriási létszám, mely óriási társadalmi érdeklődést és társadalmi igényt fejez ki. Skanzenjeink (a tanulmányban a továbbiakban felváltva, de azonos értelemben használom a szabadtéri néprajzi múzeum és a skanzen kifejezéseket ugyanazon múzeumtípusra, melynek lényege, hogy egy adott koncepció mentén eredeti, áttelepített épületekkel, hitelesen berendezett enteriőrökkel és hitelesen rekonstruált növényi és állati környezettel mutatják be egy adott kor adott társadalmi rétegének életmódját) alapvető célkitűzése a legelső perctől kezdve a hagyományos, ún. rurális kultúra építészeti emlékeinek és életmódjának megőrzése és bemutatása volt. Igaz ez az állításunk akkor is, hogy ha bizton tudjuk, a Skandináv és az angolszász néprajztudomány bővített népfelfogásának köszönhetően nem csak falusi, paraszti épületeket, de városi és ipari létesítményeket is beemeltek múzeumtelepítési koncepciójukba már a legkorábbi időszaktól kezdve.(Lásd: Skansen, Oslo, Seurasaari, stb.) Egyes múzeumok pedig kifejezetten a városi építészet bemutatására törekedtek, mint például Aarhus Dániában, Linköping Svédországban, vagy éppen Kuopio Finnországban. Sőt, ebben az értelemben a tamperei Amuri Múzeum (Finnország) és a turkui Kézműves Múzeum (Finnország) is a munkás, illetve kézműves építészet és életmód kiváló megjelenítői. Alapkoncepciójuk, szemléletük azonban nem különbözik a paraszti epületeket bemutató nagytöbbségtől, noha a bemutatás időszaka sok esetben a második világháborút követő évtizedig is kitágul. Persze ezt elmondhatjuk Szentendre esetében is, hiszen egy-egy enteriőr kapcsán mi is eljutottunk akár az 1940-es vagy 1950-es évekig is (pl. nyírádi lakóház - Balatonfelvidék vagy a hidasi lakóház a Dél-Dunántúl tájegységben). Az áttelepítés módszere, eszközrendszere, a bemutatás tematikája, a display metodikája azonban nem különbözik a kezdeti időszakok skanzenes módszerétől. 9