Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A kereskedelem

egy földre terített ponyván árultak. A piacozó-vásározó mezővárosi kézművesek tudták, Hogy melyik vásáron kik a vevők, milyen árukat keresnek, mikor milyen árura van szükségük. Nagyon jól ismerték az árképzési hagyományokat a piackörzetükben. Hagyományaik szerint a vásár kezdetekor, a vásár első óráiban kell leginkább kitartani az árakat, mert az ekkor vásárlók általában sietnek, gyorsan be akarnak vásárolni, és azt gondolják, hogy a vásár elején nagyobb választékból válogathatnak, jobb minőségű áruhoz juthatnak, mint a vásár későbbi szakaszán, amikor már kiválogatták az árut. A trapéz alakú vásározó láda, amelyben a készterméket szállították a csizmadiák, vászonnal letakarva pultként szolgált a vásár ideje alatt. A Tállyától nem messze lévő Abaújszántó csizmadiáinál szokás volt, hogy aki először ment a vásárra, azt megkeresztelték, akár férfi, akár nő volt az illető. Ez abból állt, hogy hazafelé a kocsmában megünnepelték az első vásározót a következő szavakkal: „Megkeresztellek téged korná?n. Éljen! Bevegyük a tár47. Gyöngyösi hetivásár, archív képeslap KLEIN MÓZES 48. A bolt bejárata sulat kebelébe!" Persze a megkeresztelt ilyenkor 3-4 liter bort fizetett, hogy mindenki ihasson az egészségére. A szőlőművelés eszközeit is a várásokban szerezték be a szőlőművesek, kapások. A kovácsok maguk is árusítottak, de vállalkozó fuvarosok is szerepet vállaltak ebben. Amennyiben nem sikerült a teljes rakományt eladni, akkor otthagyták helybeli vaskereskedőknél. A kapákat fenyőfa hordókban tárolták, típusok szerint csoportosítva. A vasút bevezetése tovább élénkítette a mecenzéfi kapák kereskedelmét. Az első világháborút követő új határok azonban elvágták legtöbb piackörzeteitől a mecenzéfi hámorokat, s azok száma egyre csökkent. A mezővárosokban a heti piacok mellett a naponta nyitva tartó boltok is kiszolgálták a vásár46