Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
A kereskedelem
A hejcei lakóház szobájának asztalán egy ritka tárgyat láthat a berendezés részeként az érdeklődő látogató. A berendezési szituáció szerint borszállítmánnyal, hosszú fuvarba induló fiatal gazda összekészített holmijának részeként kerül elő a pincetok láda. Az asztalon az útra indulónak összekészített pénz és a búcsúpohár pálinkás porciós üvegei mellett látható két hasáb forma palack a nyitott láda mellett, melybe hat további már be is került. A borszállítmány legértékesebb tokaji aszúit készíti éppen össze a borkereskedő. A pincetok egy rekeszekre osztott fedeles ládika, amely a bele illeszkedő jellegzetes formájú borral töltött palackok tárolóhelyéül és védelméül is szolgált. Az igényes asztalosmunkaként készült láda nemesfából készült, kovácsolt vasalással (zárcimkével, zsanérokkal, kétoldalt fülekkel) és belsejében bársonnyal bélelt. Nemcsak a láda, hanem az abba illő palackok is mesterremeknek ítélhetők. Díszükre válik az üveg tisztasága, áttetszősége és az arányos forma egyaránt. A magyar szépirodalomban is megjelenik a pincetok például az „Egy magyar nábob" című Jókai regényben, Kárpáthy János utikészletének meghatározó darabjaként szerepel. A ládák és az üvegek díszítettsége változatos. A múzeumban kiállított darab egyszerűségében is szép, de díszítetlenségével is jelzi, hogy nem neinesúr utazásának volt a kelléke. A nemesi tulajdonú ládák és üvegek különösen gazdagon testének ovális bemélyedésekkel való ékesítése. Szintén erre a területre voltjellemző a habos díszítésnek nevezett eljárás, mikor a palack üvegfalában a tejüvegszálak alkottak látványos mintázatot. A habos díszítés úgy készül, hogy a félig felhívott tárgyra vékony, nyúlós tej üvegfonalat csavartak, amelyet különböző mintákba rendeztek és ezek a teljes kifúvás után elnyújtott mintát alkottak. A 18. századi pincetok palackok többsége nem került soha pincetok ládába, elsősorban díszedényként használták azokat a szobai berendezések kitüntetett elemeiként. A 19. századtól a hasáb alakú palackok vesztettek jelentőségükből. 1840-ből az uradalmi hutában már több, mint negyvenféle üvegkészítő formát használtak. Ez elsősorban a tokaji bor palackozásának terjedésével magyarázható. Az 1800-as évek végétől már fokozatosan egységesültek a boros palackok. Korábban a bor értékesítésének legfőbb változata a jellemző gönci hordós kiszerelés, de a 20. században már az egységes űrtartalmú borosüvegeket használták a pincészetek, elsősorban a külföldi piacok igényeihez igazodva. Már 1793-ban felhívta a Iondoni osztrák követ báró Vay Miklós figyelmét arra, hogy a nagyobb értékesítés megköveteli a palackozást, „mert az angol nem tart pincében bort, hanem ha kell, palackszámra hozatja ". A pincetokba való palackok tároló részének összeszűkülésével, majd henger alakúvá válásával alakultak ki a napjainkban szinte védjegyként ismert Tokaj-Hegyalján elterjedt üvegpalackok. A borászok tapasztalata szerint hordókban legfeljebb négy évig érdemes a bort 40
