Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlő művelése

harmad részéig töltötték meg és a taposó férfi napszámos megtiporta. A taposókádból kifolyó mustot hordókba töltötték. A taposás igen nehéz munka volt, ezért a szüreti napszámosok közül mindig a taposók bére volt a legmagasabb. A szakértelmet, kitartást és ügyességet igényelt. Tokaj-Hegyalján gyakori volt, hogy a kései szüretek időpontja miatt nem mezítláb, hanem csizmában taposták a szőlőt. A 19. századra megnőtt mennyiségi igény elősegítette a taposás helyett a prések használatának terjedését a régióban. A taposást csak lassan váltotta tel az 1800-as évek második felében a német hatásra terjedő prések - vagy ahogy helyben nevezték a sajtók - alkalmazása. A hagyományos magyar szőlőkultúra eltűnőben, átalakulóban lévő tárgyi emlékei között az egyik legjelentősebb helyet foglalják el a fából készült borsajtók. Vizsgálatuknak kiemelkedő jelentősége van a szőlő- és bortermelés történeti megismerése szempontjából, és a táji különbségek megállapításában is. Szőlőkultúránk táji-történeti típusterületeinek felvázolása során a néprajzi kutatás a borkészítés szempontjából préses és préstelen zónára különítette el az ország területét. Préses területnek tekintette Vas, Zala, Veszprém és Nyugat-Somogy vidékét, valamint a német telepesek által továbbfejlesztett városipolgári szőlőterületeket, vagyis Sopron, Pozsony, Buda vidékét. Az ország többi részét, eltekintve a világi és egyházi nagybirtokoktól, az eredendően préstelen területek közé sorolta, ahol a paraszti szőlőgazdaságokban a 18. század végétől kezdtek terjedni a középorsós sajtók régebbi típusai, részben uradalmi, részben német telepes lakosok közvetítésével. Az újabb kutatások alapján úgy tetszik, hogy a prések alkalmazása jelentős mértékben függött a paraszti vagy mezővárosi üzem nagyságától, felszereltségétől is. A bálványos borsajtók különböző változatainak {gúzsos, gar atos, kő súly os, láncos, medveprés) a Kárpát-medencében két fő elterjedési területe van. Az egyik a Nyugat-Dunántúl, a másik Erdély. A közbülső területeken szórványosan szintén előfordul, főként a városokban. Elterjedésének egyik fő területe Tokaj-Hegyalja. Az itteni településeken, a különböző földesúri birtokban lévő szőlőkben ismeretes volt a használata már a 17. században. 27. Taposás és sajtolás 157l-es ábrázolása 29