Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlőhegyek

különösen megnő a 19. század végétől, mikortól elterjednek a vízigénves permetszerek a szőlőművelésben. A vízelvezető árkoknak rendkívül nagy jelentősége volt a meredek szőlőhegyeken. Ezek tisztítása, rendben tartása minden időben kitüntetett figyelmet igényelt. A betemetett árkok mindenkor nag)' károkat okozhattak, ezért a szőlőhegyekre vonatkozó szabályzatok is elrendelték, hogy minden kapáláskor, fedéskor és nyitáskor a munkásoknak gondjuk legyen a megtisztításukra. A néhány éve Mád községet elöntő óriási esőzést követő sárfolyamok részben azért végeztek nagy pusztítást, mert a hagyományos, esetenként több évszázados vízlevezetési rendszereket, árkokat nem tartották rendben. A liktorveremben összehordott földet gyakran gyeppel, gyommal, mésszel vegyítve trágyaként is felhasználták. A szőlőből kiszedett követ gyakran a földet visszahordó munkások szállították fáradságos munkával a birtok aljába, a kőgátak építéséhez, esetenként még a mezővárosi lakóház építéséhez is felhasználhatóan. A kőhordás, mint munka és bérezés kezdettől a trágyahordással egy kategóriába tartozott. A magukat mániáknak nevező mecenzéfiek rendkívül hozzáértőén végezték el a szőlőkben a kőrakás elhordását, a fairtást, kőgátrakást, árokásást. Korábban szőlőművelésre nem használt területeket irtottak és tettek a parlagokkal együtt termékennyé. Ezeket a nehéz és hoz12, A tájegységi szőlőhegy részlete 16