Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A szőlőhegyek

A SZŐLŐHEGYEK A felföldi mezővárosokban a nagy jövedelmet biztosító szőlőket megbecsülték, termőföldjét védték. A talajfeleségek nagymértékben befolyásolták a minőséget. A Felföldi mezővárosok szőlőhegyeinek talaja igen változatos. így Tokajban található piroxénandezit és trachit, riolittufaés riolithorzsakő is. A völgyekben vastag löszréteg telepedett ezekre. Jellegzetes hegyaljai talaj a nyirok, amely a különböző előbb említett vulkáni kőzetek mállásterméke lösszel, humusszal keveredve. A nyirok kötött talaj, megmunkálása nehéz. A gyöngyösi dűlők talajában váltakozik a kilúgozott barna erdei föld, a kötött talajjal és az agyaggal kevert lösszel. A szőlőket gyepűvel, árokkal vették körül, a vízelvezetést megoldották, hog)' az esővíz ne mossa le a termőföldet a meredek hegyoldalakról. Az árkokban ülepítő gödröket alakítottak ki, ezeket liktor veremnek, sank gödörnek hívták. A tájegység felett kialakított jellegzetes szőlőhegyi építmények között is találhatóak ilyen objektumok, melyekben a lemosott földet, illetve a csapadékot öszszegyűjtötték. A földet rendszerint nehéz munkával puttonyban hordták háton vissza a szőlősorok közé. A talajból a köveket a szőlők szélére hordták. Ezek felhasználásával épültek az esetenként 5-10 méter magas kogátak, teraszok. A speciális szaktudást igénylő munkát hosszú ideig a Mecenzéfről jött német nemzetiségű vándormunkások végezték el. A szőlőhegyi építmények rendszere erősen hasonlít a német és olasz borvidékeken elterjedt megoldásokhoz. A felföldi szőlőkre általában jellemző, hogy a szőlősorok közé nem ültettek gyümölcsfákat. Ezt a korabeli szakemberek is támogatták, hiszen nem árnyékolta a szőlőt, s így nem csökkentette a termés esélyeit. A szőlők alatti részeken, amit láznak, vagy szedőnek neveztek viszont ültettek gyümölcsfákat, elsősorban szilvát. A hegyaljai szőlők szokványos része a szedő- illetve szűrőhely. Szüretkor itt gyülekeztek a szedők, ide hordták a teli puttonyokat és rakták a szőlőt a szekerekre erősített kádakba. A szőlőhegyi utakat azoknak kellett karban tartani, akiknek a szőlejét határolta. A kutak a hegy lábjában, a lázokon helyezkedtek el. Balassa Iván idézi Rákóczi Ferenc 1700-ban kiadott szabályzatának kutakra vonatkozó részletét: „az hegymesterek a kutakat tisztán tartsák és sását benne áztatni ne engedjenek". A sás a szőlő kötözésére szolgált. A jó vizű kutak jelentősége 11. Tokaji szőlő 15