Kemecsi Lajos: A felföldi mezőváros (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A nemzetiségi és felekezeti sokszínűség

A NEMZETISÉGI ÉS FELEKEZETI SOKSZÍNŰSÉG A 12. századi hegyaljai feltételezett vallon betelepüléshez kapcsolható Olaszliszka, Bodrogolaszi elnevezései, illetve az ófrancia taille „irtvány" )e\cntésű szóból származó Tállya neve is. A szőlőművelés, a borkereskedelem hatására Tokaj-Hegyalja már az 1500-as évektől nemzetközi területté kezdett válni. A szőlőbirtokosok között is szép számmal találhatóak voltak az évszázadok során az erdélyi fejedelmek mellett, orosz cárok, a magyar király vagy a lengyel király, illetve ezeknek az országoknak előkelői, főurai és gazdag polgárai. Egyes hegyaljai mezővárosokban esetenként a birtokosok felét is kitehették a nem helyben lakó tulajdonosok, akiket extraneusnak neveztek. A lengyelek a 16. században a kassaiak közvetítésével ismerkedtek meg a tokaji borokkal, melyeket szívesen vásároltak és aztán évekig saját otthoni pincéikben érleltek. Érdekességként említi Balassa Iván könyvében, hogy a lengyelek révén 1700 körül skótok is felbukkantak a felföldi mezővárosokban borkereskedőkként. Ok a vallásüldözés elől kerestek menedéket Lengyelországban. Orosz piacra a lengyelek közvetítésével kerültek először magyar borok. Nag)' Péter cárt a tokaji bor kedvelőjeként ismeri a tudomány. II. Rákóczi Ferenc több alkalommal is értékes borokkal próbálta a diplomáciai kapcsolatokat „megédesíteni". Ezzel kapcsolatban ismeretesek anekdotikus elemek: pl. 1711-ben, a fejedelemmel történt jaroslawi találkozó idején, egy átmulatott éjszaka után mondta állítólag Nagy Péter cár: „Engem eddig nem győzött le senki és semmi, de tegnap este legyőzött a tokaji bor." Később, Anna Ivanovna cárnő parancsára jött létre Tokajban 1733-ban a Borvásárló Bizottság, amely 1798-ig működött. Szőlőterületet is béreltek és alaposan megszervezték a magyar borok szállítását, amit eg)' kozák katonai egység is biztosított! Természetesen nem csak a gazdag szőlőbirtokosok és kereskedők között találhatóak különböző nemzetiségűeket, hanem a szőlőmunkát végzők is több néphez tartoztak. A helyi lakosság az egyre növekvő szőlőterületet nem tudta megművelni, így esetenként távoli területről is jöttek idénymunkások a szőlőkbe. A legtöbben a szomszédos vármegyékből Abaúj, Szabolcs, Bodrog, Bereg, Sáros, vagy a távolabbiakból, mint Szatmár vag)' Gömör megyék érkeztek. A szőlő m unkák idején magyarok, Máramarosból érkezett ruszinok, északi tájakról jött szlovákok, lengyelek, németek dolgoztak a hegyaljai szőlőkben. Érdemes volt a szegényebb vidékek lakóinak a távoli idénymunkára elszegődni, mert magasabb jövedelmet értek itt el, mint az otthoni birtokokon. Hegyalja kivételes szerepét és vonzerejét a munkavállalók számára az biztosította, hogy itt voltak az országban a legmagasabbak a napszámok. A szlovákok olvadnak be és asszimilálódnak leggyorsabban a magyar többségbe. Ezt igazolják gyöngyösi adatok is B. Gál Edit kutatásai alapján. Az 1640-es években a Felvidékről nagyobb számban telepedtek be protestáns vallású, szláv nyelvű csoportok, közkeletű ne99