Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MUZEOLÓGIA - AZ ÉLETMÓDVÁLTOZÁS BEMUTATÁSA A SZABADTÉRI MÚZEUMOKBAN

is, ha az épület magas kora és az eredeti tárgyak hiánya miatt ez a berendezés csak jelzés értékű. St. Fagansban is törekednek az áttelepített épületek „élőbbé" tételére; az enteriőrökben „életszerű" szituációk láthatók, a műhelyek folyamatosan működnek a hagyományos módon és eszközökkel, folklór és hagyományőrző együttesek próbálják felidézni és megismertetni a látogatókkal a már-már eltűnőben lévő walesi szokásokat. A gazdasági épületekben állatokat tartanak, a kerteket, parcellákat megművelik, a növényi és állati termékeket feldolgozzák és értékesíük. E rövid áttekintésből is kitűnik, hogy a Welsh Folk Museum szabadtéri gyűjteménye hasonló kutatási és kiállítási elvek szerint működik, mint pl. a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén. Lényegében egy alapvetően agrár- és kézművesiparral foglalkozó népesség ház- és lakáskultúráját, életmódját mutatja be. A walesi társadalomfejlődés az angol ipari forradalom hatására a 18. századtól kezdődően azonban módosult a Közép- és Kelet-Európában megszokotthoz képest. Az ipari forradalom hatására meginduló gyáripari fejlődés (könnyűipar, majd bányászat, vasipar stb.) átstrukturálta a korábban döntően állattenyésztéssel, földműveléssel, halászattal foglalkozó walesi társadalmat. Földjeik elvesztése (bekerítések hatására), a gyáripar munkaerőigénye megindította áramlásukat a bányászati, vaskohászati központokba. Különösen így volt ez Dél-Wales területén, hiszen a sajátos geológiai, földrajzi adottságok következtében itt nyíltak a legnagyobb vasérc- és szénbányák, itt épültek és kezdték meg termelésüket a legnagyobb vaskohók. Az 1970-es évekig Nagy-Britannia legjelentősebb szénbányái Dél-Walesben működtek, s a helyi lakosság több mint fele a bányászatban és a kapcsolt munkahelyeken talált magának megélhetést. A közelmúlt (1979—1980) angol belpolitikai küzdelmeiből ismert — Margaret Thather miniszterelnök és Scargill szakszervezeti vezető nevével fémjelzett — több hónapos bányászsztrájk bukása nemcsak egy hosszú évek óta halódó iparág sorsát pecsételte meg, de egy kisebbségben élő népesség (a dél-walesi nép) több mint két évszázados alaptevékenységének is a végét jelentette. A bányák bezárása (135-ből csak 5 maradt meg), a nagyarányú elbocsátások, a munkanélküliség a dél-walesieket lakóhelyük, s bizony sokszor az anyaföld elhagyására is kényszerítette. Hosszú távon a nemzeti identitás elvesztésének rémképe lebeg az etnikum fölött, hiszen az eddig többnyire zárt, etnikailag is endogám közösségek, kolóniák elnéptelenednek/tek, (magam is sétáltam kihalt városokban, városrészeken), s a betelepedő - nem is mindig angol, hanem tajvani, afrikai - idegen etnikum felgyorsítja az asszimilálódásukat. A Welsh Folk Museum, ha következetes akart maradni eredeti célkitűzéséhez - a walesi etnikum hagyományos kultúrájának bemutatása - válaszolnia kellett az elmúlt évszázadok kihívására, be kellett, hogy vonja 58