Cseri Miklós: Néprajz és muzeológia, Tanulmányok a népi építészet és a múzeumi etnográfia köréből (Studia Folkloristica et Ethnographica 51. Debrecen ,Szentendre, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2009)
TELEPÜLÉS - ÉPÍTÉSZET - LAKÁSKULTÚRA - KISGYŐR NÉPI ÉPÍTKEZÉSE
ték rakni a bábukat; a tetőgerincen, a girincen végig beszegték az egészet. A bábukat kettéválasztották és ráengedték a gerincre. Kívülről egyenletesen sima volt az egész felület, csak belülről lehetett látni, hogy lépcsőzetesen van felrakva. Ettől jobbnak tartották azt a módszert, ha a zsúpot csak egyszerűen szétterítették a tetőn és egy rövid nyelű, fából készült zsúpverővel felverték a tetőre. Ez a módszer tartósabb, mert a szalma tokiásza ez esetben belül volt és a tartósabb, a vizet jobban vezető szára került kívülre. A felvert zsúptető akár 15 évig is kitartott és gyorsabban is elkészült. Néhány nádtetős házról is van adatunk. Ezekhez a nádat a harsányi halastó mellől szerezték be. A statisztikai adatokból kitetszik, hogy már a század elején is viszonylag nag)' számban fedték a tetőt cseréppel, palával. A cserepet a görömbölyi téglagyárból szerezték be, míg a pala a falu határában fekvő palabányából került ki. A kisgyőri pala (agyagpala) a déli Bükk-vidék egyik legjobb minőségű, legjobban hasadó kőanyaga volt. A leírásokból tudjuk, hogy a bánya 1929-ig üzemelt, de akkor sem a legjobb kihasználással." Nem szerették a falubeliek a palatetőt, mert az apró darabokat nehéz és szaporádan volt felrakni. Az is hátránya, hogy deszkára kellett felszögezni, ami viszont óriási tetősúlyt hozott létre, erősebb tetőszerkezetet kellett építeni. A templomon és néhány épületen kívül nem is alkalmazták máshol. Eladásra viszont sokat termeltek. Az építkezés utolsó munkafázisa a ház „bepucolása" volt. A kőfalakat kívül-belül kb. 5 cm vastagságban bevakolták pelyvás sárral. A padlót is minden helyiségben sárral tapasztották le. Ezután következett a meszelés. Kétszer rendes mésszel kenték le a falakat, míg harmadszorra kőport is kevertek a mészbe, hogy fehérebb legyen. (A kőport a falu határában levő ún. Kőporos-bánjából gyűjtötték, rostálták ki az asszonyok.) A falak általában fehérek voltak kívül-belül. Kívül kb. 40 cm magasságban ún. aljat is meszeltek a falra. Sötétszürke színét a krindusz nevezetű, boltban vásárolható színezőanyagtól kapta. Az udvarbeli építmények, ólak, kamrák, istállók, színek stb. a legtöbb esetben szintén kőből, hasonló technikával készültek. Ezeknél azonban a falat csak a legritkább esetben vakolták, ill. meszelték be. Az egyes portákat elválasztó kerítések kőből készültek, de nem alkalmaztak semmiféle kötőanyagot. Az ügyesen kiválogatott kövek szorosan illeszkedtek egymáshoz, saját súlyuk összetartotta őket. Igen érdekes és praktikus megoldás volt az, amikor a színek, jelentéktelenebb melléképületek a kerítéshez kapcsolódtak egyik falukkal. A nem főhelyen levő kerítéseket — pl. a kiskerteket elválasztó kerítéseket — sövényből,yWfrfioY készítették. 8 Fényes 1851: 72. 346
