Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A hazánkban használt leggyakoribb növényi Cserzőanyag a kocsányos tölgy (Quercus pedunculata) kérge. Ez 6—8%-os csersavtartalmú, és a legértékesebb bőrcserzőanyagok egyike. A lehántott, kb. méter hosszúságú kéregdarabok előszárítva és nyalábokba kötve érkeztek meg a tímárságban, ahol végső szárítás után a pincében tárolták (41. kép). A kérget használat előtt aprították fel, régebben - mint esetünkben is - farönkön, baltával. Újabban azonban már szecskavágóhoz hasonló őrlőket is használtak, ezek segítségével a lúgzáshoz legmegfelelőbb méretű, 3-5 mm-es aprítékot készítettek. Ugyanígy dolgozták meg a fenyő- és fűzfakérget és a gubacsot is. A kéregtörmeléket kenderből szőtt zsákokban tárolták, ebben vitték fel a vizesműhelyben lévő kilúgozó kádba is. A kéregből kifőzött, kilúgozott cserlevet az előcserző kádba helyezett bőrökhöz adták, de kilúgzás nélkül is felhasználták: szóróanyagként a süllyesztő, majd ültetőkádban. A tölgyfakéregben lévő cserzősav tömött, sárgásbarna, kiváló tulajdonságú bőrt eredményezett, amely feszes talpbőr és lágyabb felsőbőr előállításához egyaránt jól használható volt. A különböző fenyőfajták közül a lucfenyő (Picea excelsa) kérgének volt a legmagasabb cserzősav tartalma. A fenyőfa kérgét is - nyáron lehántva - a helyszínen az erdőben, fedett helyen előszárították. A fenyőkéregből kinyert csersavval talp- és felsőbőröket állítottak elő, ezek minősége azonban nem érte el a tölgykéreggel cserzett bőrökét. A számos fűzfaféle közül a Salix viminalis kérge a legalkalmasabb a cserzésre. Az ebből kivont cserzősavval készült az orosz bagaria felsőbőr, amelyet még nyírkátránnyal is kezeltek. A két anyagtól kapta a bőr a jellegzetes "bagaria-szagot". Nagyon fontos cserzőanyag volt a gubacs, a kocsányos tölgy makktermésének kinövése, ami tulajdonképpen a gubacsdarázs (Cynips kollari) szúrásos nyomán keletkező sejttúltengés. A gubacs 2,5-3 cm átmérőjű ráncos, gömbszerű képződmény, magas, 25-40%-os csersavtartalommal, ezért csersavalapanyagként rendkívül alkalmas. A tölgygubacs szeptemberben, októberben megérett, lehullott. Igyekeztek minél előbb összeszedni, hogy az őszi esők hatására a csersav ne ázzon ki belőle, ne veszítsen értékéből. A tímár házanépe kivonult az erdőbe gubacsot gyűjteni. A hazahordott gubacsot a tímárműhely udvarán falapokra vékonyan szétteregetve szárították meg, nehogy tárolásnál a pince farekeszeiben megpenészedjen. A magyarországi tímárok cserzőanyagszükségletének jelentős részét gubacsből fedezték. A növényi kivonat előállítása A felaprított kéregből, gubacsből a cserzőanyag kivonását a vizesműhelyben elhelyezett, vörösfenyőből készített fakádban végezték.