Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBA ÁTTELEPÍTETT TÍMÁRMŰHELY TÖRTÉNETE A tímárműhely Baján Baja - Duna melletti szerencsés fekvése miatt - a 18. század elején Magyarország egyik fontos kereskedelmi központja volt. A várost 1714-1725-ben még a marhakereskedelem tartotta el, de a megélhetés fő forrásává hamarosan a gabonakereskedés vált, Baja a dunai gabonaszállítás kiinduló pontja lett. Pest, Komárom, Bécs, illetve Horvátország és a tengerpart felé innen indultak fahajón a gabonaszállítmányok. A városba vezető utak mentén tízesével álltak a hatalmas magtárak, ahová a környező tájakról, leginkább az Alföldről, begyűjtötték a gabonát. De itt volt a Komáromon keresztül érkező felvidéki és a dunántúli erdőségekben kitermelt fa tranzitállomása is. A fát bútor-, épület-, szerszám-, donga-, hajó- és tűzifának feldolgozva, osztályozva a bajai kereskedők továbbították. A gabonakereskedelem egykori épületei közül egy-egy kőhambár még áll Baján. A fakereskedelem emlékét már csak a deszkások valamikori lakóhelyének megnevezése, a Deszkás utca őrzi. Fontos volt még a borral való kereskedés is. Természetes, hogy az élénk kereskedelmű városban a török kiűzése után gyorsan megszaporodott az iparosok száma. Mindjárt 1696ban a csizmadiák kaptak szabadalomlevelet, 1700-ban a szűcsök, szabók, kereskedők és a mészárosok, 1701-ben a takácsok. 1714-ben még csak 25, 1720-ban már 17 szakmában 56 iparos dolgozott Baján. Közöttük 7 szűcs és egy tímár, akik közös szabadalomlevelüket 1723-ban kapták a varasdi anyacéhtől. Az 1736-os összeírásokban egy zsidó bőrkereskedő is szerepelt. A város rangját fontos hivatalok jelenléte is hangsúlyozta ebben az időben, illetve nemcsak a megyei törvényszék, megyei levéltár bajai elhelyezése, hanem az a tény, hogy Baja többször helyet adott a megyei közgyűléseknek is. 1743-ban 66 iparost számláltak a városban. Az 1744-es városi Közgyűlési Jegyzőkönyv számos iparág számára kihirdetett árszabást őriz, említi a városban működő bőrkidolgozó iparosokat is. A mészárosok ökörbőrt árusítottak nyersen és szárítva, azaz konzervált állapotban, és borjúbőrrel is kereskedtek. A helyi tímárok bocskornak való festett, fekete borjúbőrt készítettek, melyből a bocskorfűzők telekes bocskort, a német vargák pantóflit varrtak. A csizmadiák is dolgoztak a halzsírral kikészített tehénbőrrel, de kordovánból, szattyánból, karmazsinból is