Flórián Mária, Tóth Béla: Tímárok - A bajai tímárműhely a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

felmérése a 6982 bőripari munkás között 4376 mestert, 1679 segédet, illetve legényt és 927 inast mutatott ki. Közöttük a mesterek és inasok 79%-a, a legények 81%-a már gyári munkás volt. Az elavult céhrendszert az 1872. évi VIII. törvénycikk véglegesen megszüntette. Kézműves bőrművesség csak ott élte túl - Társulatokba tömörülve - ezt a rendelkezést, ahol a nagyüzemben nem termelhető speciális bőrféleségek előállítására voltak szakosodva, vagy képesek voltak a gyors átszakosodásra. Századunk fordulóján jelentős termék- és technológiaváltás tette próbára a bőripart. Egyrészt változott a lábbeliviselet: a csizma és az egyes vidékeken használt bocskor rovására a könnyebb cipők lettek divatosak. Másrészt a vegyipar és gépipar eredményeit a bőrgyártásban is egyre nagyobb mértékben hasznosították. Például új cserzési eljárásokat vezettek be, mint a krómcserzést, a ganajpác helyett mesterséges pácokat alkalmaztak. A növényi cserievek bepárlása és szilárdítása lehetővé tette a tömény levekkel való cserzést és a cserző anyagok nagy távolságra való szállítását. A forgó hordók és más mechanikai megmunkáló gépek bevezetésével meggyorsult a bőrök kikészítése. A nagy erőfeszítést és aprólékos kézműves munkát igénylő kézműves előállítás és a gépesített, a vegyipar termékeit alkalmazó gyáripar egy ideig megközelítőleg egyenlő mértékben vett részt a bőrgyártásban, de az arány mindinkább a gyárak javára tolódott el. A Dunántúlon a tatai, simontornyai, pécsi tímárságok közül a legéletképesebbek századunk fordulójára hatalmas bőrgyárrá fejlődtek, az Alföldön Debrecenben, Erdélyben Medgyesen, Déván, Besztercén alapítottak gyárakat, a Délvidéken Fiumében növényi cserzőanyagot előállító üzem létesült. Budapesten az Újpestre kitelepített pesti tímárságok nőtték ki magukat európai színvonalú bőrgyárakká. Itt 1840-ben 3 tímárműhely, 1 bőrfestő és 1 kordovánműhely, 1910-ben 17 tímárműhely, 4 bőrfestőműhely és 6 bőrgyár működött, a bőrgyári munkások száma 1147 volt. Századunk két világháborúja, a hadsereg bőrigénye is a nagyobb bőrgyáraknak jelentett konjunktúrát. 1920-ban Újpesten már csak 9 tímárság és 1 bőrfestő üzem, de 16 gyár működött 1767 gyári munkással. Az újpesti tímártömörülésekre vonatkozó adatok az országos helyzetet is reprezentálják, 1938-ra az egész országban csak 80 tímárság működött, 32 közepes és 4 nagy bőrgyár vette át a termelést. A második világháborút követő nyersanyaghiány a kis tímárságokat létükben fenyegette és termelésüket az államosítás véglegesen megszüntette. Azóta a belföldi szükségletre, valamint exportra történő bőrtermelést állami irányítás alatt álló és szakosított bőrgyárak látják el: a termelés nagysága szerinti sorrendben a pécsi, simontornyai bőrgyár, a debreceni Hajdúsági Bőrgyár, a Tatai Bőrgyár és 4 újpesti üzem, a Táncsics Bőrgyár, Díszműbőrgyár, Finombőrök Gyára és Tímáripari Szövetkezet. Ezzel a Magyarországon a mintegy 1000 éves kézműves bőrkikészítés, a tímárság megszűnt. 22