Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

SÁNDOR ILDIKÓ: Halottvirrasztás Bődén

kos változatát, sajnos ezt is dallam nélkül közölték.

6 Fiatalon elhunyt (az elsőáldozáson túl levő, de még nem házas) legények és leányok virrasztójában énekelték ezeket az énekeket. SZENTMIHÁLYI valószínűsíti, hogy nyomtatványokról másolták le ezeket, de ezzel kapcsolatban semmilyen utalást nem tesz. A virrasztóban énekelt dalokat mindig az elhunyt személyre (életkor, halálnem, családi állapot) vonatkoztatták. Újabban a temetésen gépírással sokszorosított énekeket énekelnek. Ezekbe is mindig beleszövik a személyes vonatkozásokat. A virrasztóban a hozzátartozók általában a konyhában tartózkodnak. A résztvevőknek illik őket néhány szóval vigasztalni. Az elhunyt életkorától és a halál körülményeitől függően pl. a következőket mondták: — Öregek és hosszan tartó betegség esetében: „Jót tett vele az Isten, mer má soká szenvedett.", „Megváltás volt neki a halál. Az élet úgyis kinyi ódás volt." — Hirtelen halál, vagy fiatalon elhunytak esetében: „A halál nem választ.", „Azé halt meg, mer szerette az Isten." — Általánosabb tartalmú vigasztalások: „Ebbe bele kell nyugodni, mer ennek így kellett lenni." „Születtünk, meg kell halnunk." „Mindenkinek ez a sorsa, bele kell nyugodni, ez ellen nem lehet tenni." A jelenlevőket a házigazda borral kínálta, „Más fizetés nem volt, tiszteletből tették a virrasztást." Bármilyen tragikus dolog is a halál, bármekkora is a gyász, a halál körüli szertartásokban gyakran előbukkannak a komikum jellegzetesen népi, feszültségoldó formái. Bődén a virrasztóban nem volt jellemző a kártyázás, mint oly sok más helyen. A csörgőpálca

1 SZENTMIHÁLYI adatai közt több helyütt is szerepel, ám a ma élők csak hírből ismerik. Fűz-, vagy mogyoróvesszőből készült, az egyik végét kereszt alakban bevágták. Fiatalabb legények készítették és vitték magukkal a virrasztóba. Aki elálmosodott, azt keltették fel vele, vagy a lányoknak ütöttek oda „szerelemből, haragból". A másik játékhoz fűzfavesszőt hajlítottak karikára és azt gurították egymásnak. Ha félregurult, azt mondták: „Ni, gunyározik! A ludak szoktak gunyározni." Anekdotákat is meséltek a virrasztóban. Az egyik szerint — ez 144