Hála József - Horváth Gyula (szerk.): Néprajzi dolgozatok Bödéről – Liber Mamorialis – Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GULÁCSI ZSUZSANNA: A gyümölcs és felhasználásának hagyományos módjai Bődén

egyik ilyen az aszalás. Az aszalt gyümölcs megnevezésére a helybeliek a szárazgyümölcs és az aszaltgyümölcs kifejezéseket használják. Néhányan az ugyanilyen jelentéssel rendelkező szüpöcs vagy szüpücs szót is ismerik. A száraz, aszalt gyümölcs jelzőjeként gyakran áll a zörgös szó. A belőlük készült ételek neve nem utal az aszalt alapanyagra: főttgyümölcs, szilvaleves, gyümölcskenyér. Az aszalás kemencében, újabban sparheltben történik. A napra kitett, kemence tetejére rakott termények száradnak és összecsöpörödnek. Említésükkor az aszalt kifejezést nem használják, helyette a száraz szó áll. Kivételként megemlítendő az alma, amely a többi gyümölcshöz hasonló módon aszalt, még akkor is, ha csak a napon száradt, valamint a passzív aszalódik alak: „A kökény ott aszalódik meg az ágán. A nap szárogatja." A gyümölcsaszalás klasszikus építményei a kemencék, a régi zsuppos házak füstöskonyhájában állók, majd a későbbi szögletesek, amelyek már ajtóval és füstelvezetővel is rendelkeztek. A csikótüzhelyek, majd később a sparheltek megjelenésével a kemencék az udvarra kerültek. Az aszalás helye a későbbiekben egyre inkább a sparhelt sütője lett. Nagyobb mennyiségű, értékesítésre szánt gyümölcs aszalásához az 1940-es évektől kezdve aszalókemencék épültek Bődén. Ezekben a tűz alul égett. Felette, a szárító részen öt rétegben sorakoztak a tepszik, amelyek léckeretesek voltak, s az aljukat fűzfavesszőből fonták. Takarékossági okokból az aszaláshoz általában külön nem fűtötték be a kemencét. A gyümölcs a már megsült kenyér helyére került. Ha mégis el fűtötték a kemencét aszalás előtt, akkor a gyümölcs bevetését ugyanaz a folyamat előzte meg, mint a kenyérét: szénvonóval kihúzták a parazsat, majd vízbe mártott /nemeiével kitisztították a hamut, s a gyümölcsszemeket csak ez után gurították a kemence mélyére. A bevetéshez gyakran lapátot is használtak. Mindez többször ismétlődött, mindaddig, amíg a gyümölcs megfelelően ki nem száradt. Vigyázni kellett arra, hogy az aszalvány meg ne égjen. Az égett gyümölcs keserű, ehetetlen. Többféle gyümölcsöt is aszallak egyszerre. Ilyenkor ügyeltek arra, hogy ezek a kemence egyik, illetve másik végébe kerüljenek és ne keveredjenek. A félig kész, újabb bevetésre váró gyümölcsöt melencé ben, silingá ban, vagy teknő ben a kamrában tárolták, de olykor több napig is bennhagyták a kemence gyomrában, s csak ke99