Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

1. A TÁJ ÉS NÉPE

Társadalmi jellemzők A szomszédos megyék népességéhez viszonyítva Szatmár megyében kiemelkedően nagy volt a nemesi családok száma. Már a 12. században, a szolganép falvai mellett, megtaláljuk a kisnemesi falvak egész láncolatát. Ilyen korai kisnemesi település területünkön Tiszabecs, Borzova, Mánd, Panyola. De jónéhány 13-14. században benépesülő község (Uszka, Botpalád, Kömörő) házainak nagyobb részét is kisnemesek lakták. A 18. század végi adatok szerint Szatmár megye 245 falujának 23 367 házából 9549-ben laktak nemescsaládok, vagyis az összes ház mintegy 40%-ában. Ha a falvak különböző rendű családjainak arányát nézzük, a 9549 nemescsaláddal szemben csupán 9147 jobbágy és 14 720 zsellércsaládot találunk ugyanekkor Szatmárban. A falusi kisnemesség arányának kiemelkedően magas szintje különösen világossá válik, ha összehasonlítjuk a szomszédos Bereg és Ugocsa adataival. Az országos átlagnál itt is jóval több nemes lakott a falukban, az összesen 320 falu 16 055 házának mégis csak 22%-át lakták nemesek, a tobbin a 6563 paraszt- és 9460 zsellércsalád osztozott. A múlt század elején különösen Erdőháton volt sok a kisnemes. Botpaládon a házak 68%-ában, 50 közül 34-ben, Uszkán pedig az ugyancsak 50 ház közül 38-ban, vagyis azok 76%-ában laktak nemesek. Ez azt jelenti, hogy a nemesség nagyobb részének nem volt jobbágya, sőt esetleg zsellére sem. Emellett a művelhető föld kevés és silány volt. A legtöbb kisnemesi család 10-25 holdas birtoka kisebb volt, mint egy egésztelkes jobbágyé. A legvagyonosabbak 80—90 holdas birtokon gazdálkodtak néhány jobbággyal, zsellérrel, olyan eredménnyel, amelyet az alföldi mezővárosokban egy jobb parasztgazdaság bőven meghaladott. Ez a provinciális életvitelű, paraszti sorban élő kisnemesség állt a reformkorban a politikai progresszió élén, ez tette a haladó politikai mozgalmak fórumává a megyegyűléseket. Ugyanezek a kisnemesek a gazdasági élet szükségszerű modernizálódása hiányában konzervatív, feudális hagyományaikhoz ragaszkodtak, tartani, őrizni akarták a nemesi életformának legalább a látszatát. Építkezésükben, lakásberendezésükben, öltözködésükben a vagyonosabb és akkor már polgárosodni kezdő nemeseket próbálták utánozni. Egzisztenciájuk mentése, a vagyon rohamos aprózódása elleni védekezés nem egy kisnemesi családot arra is rávitt, hogy jobb módú parasztcsaládokkal házasodjon össze már a 18—19. század fordulóján. Ez viszont azzal járt, hogy a nemesi életformára utaló számos szokás és tárgy elteijedt a parasztok között is, korán elmosva pl. a nemesség és parasztság öltözködése, lakásmódja közötti különbségeket. Az egyes tárgyakon túl, a század második felére egyre konzervatívabbá váló, a vagyoni háttér nélkül csupán a nemesi életforma látszatát megőriz8