Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)
1. A TÁJ ÉS NÉPE
sen visszaverte a szatmárnémeti várőrség, Szatmár megye megmenekült a török megszállástól. így maradhatott meg a kis falvak középkorban kiépült hálózata, amely az Alföld középső részein elpusztult. De Szatmár sorsa sem volt könnyű a háborús évszázadokban: végigszenvedte a királyság és az erdélyi fejedelemség összecsapásait, az Erdélyt érő évszázadonként megújuló tatár betöréseket, Básta uralmát, a reformációval kezdődő vallásháborúk viharait, a lengyelek II. Rákóczi György trónigénye miatt indított 1658as bosszúhadjáratát, Karaffa tábornok kegyetlenkedését és a szatmárnémeti zsoldosok portyázásait. A Rákóczi-szabadsághárc idején hadszíntérré vált, és elpusztult az Erdőhát is. A helyi emlékezet a mai napig őrzi a tiszai átkelés és az Ocskay vezette kurucok 1703-as diadalmas csatájának emiékét. A szabadságharc alatt elnéptelenedett vidéken már csak a pusztán maradt templomokat, házakat gyújtogatta, pusztította el az 1717-es, utolsó tatárdúlás. A megye fejedelmi földesurai a Báthoriak, Bethlenek, Rákócziak, valamint az erdőháti falvak birtokosai, a Kölcseyek, a csaholyi uradalom örökösei és a területen nagy számban élő kisnemesek jobbágyaikkal együtt az első reformációtól őrizték egységes református vallásukat. Bár a területet érő évszázados megpróbáltatások során a községek többször elnéptelenedtek, az ellenség elvonulása után lakóik újra és újra visszatértek portáikra. így a mai napig is csak elvétve akad egy-két katolikus vagy evangélikus templomtorony az Erdőhát, Tiszahát környékén, arra utalva, hogy újabban betelepült lakói is vannak a falunak. A kuruc háborúk óta aránylag bolygatatlan területen, egészen a múlt század vége felé megindtílt folyamszabályozásokig, lecsapolásokig egyre népesebbé váltak az erdőségek, mocsarak közötti táguló irtásokon gazdálkodó kis falvak. Viszonylagos elszigeteltségük megtartotta a középkori gazdálkodás és építkezés sok vonását. Bár tudatukban erősen élt a régi feudális tagolódás emléke, voltaképp egyöntetű életformát élő társadalmukban a századfordulóig nemcsak megőrizték, hanem élték is a korábbi századok sok hagyományát, és tovább örökitették a múlt történeti, társadalmi tudatát. E tudat megformálásában, ápolásában jelentős szerepet játszottak a paraszti szinten élő kisnemesi faluk, amelyek századokon át harcoltak nemesi jogaik megvédéséért vagy visszaszerzéséért. Ezekben a küzdelmekben alakult ki hagyományos ellenzékiségük, amely a 19. század elején a szatmári megyegyűléseket a reformmozgalom egyik fontos fórumává tette. A megyegyűléseken Kölcsey Ferenc — maga is erdőháti nemes — szerepelt, Wesselényi Miklós mondott országos visszhangú beszédeket, s 1841-ben itt fogalmazták meg a „szatmári 12 pontot", amely az 1848-as törvényalkotásnak is egyik alapja lett. 7
