Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

2. A FALU

A talpgerendákba csapolták a függőleges oszlopokat, a culápokzt, amelyeket sarokmerevítőkkel, ferdetámaszokkal rögzítettek. Az oszlopokat felül koszorú gerendák fogták össze, rájuk keresztirányban fektették fel a födémgerendákat. Ezeket a múlt században gyakran mestergerenda hordozta. Az így összeállított váz tartotta a tetőszerkezetet. A magas, kb. 60°-os szögben találkozó szarufák alul általában a falsík elé nyúltak. E rendkívül magas szarufapárokat felül a kakasülőkkel, a fedélszék közepén torokgerendával kötötték meg. A két szélső szarufapár kakasülőjére, esetenként azonban minden szaruállásra felerősítették a függőlegesen a tetőgerinc fölé nyúló hegyesfákat. A tető általában mindkét végén lekontyolt volt, esetenként az épület egyik, ritkábban mindkét végén csonkakontyosra alakították ki. Az épületek vázát kitölthették a culápok oldalának vájatába eregetett hasított tölgyfadeszkák. Az ilyen falat be is tapaszthatták. A tapasztást vagy a deszkák bárddal való behasogatása vagy a rászögezett vesszőbordázat tartotta meg. Az 1870-es években soha nem ismert mértékben kezdték irtani az erdőt, és megdrágult a fa. Ezzel párhuzamosan vált általánossá az olcsóbb anyagokkal való falkitöltés, a patics és a vályog használata. A sodró áradásoknak kitett falvakban a paticsfalat kedvelték jobban, mert az oszlopokba vízszintesen erősített tölgy-, égerkarókra (a „riglifákra ) függőlegesen fonott rekettye- és mogyoróvesszőkről lemosta ugyan az ár a pelyvás simítást és törekes tapasztást, a fonás mégis megmaradt, és bent tartotta a házbeli ingóságokat is. Árvízkor az erős épületváz és a hasított tölggyel deszkázott padlás menedéket biztosított a nemegyszer állataival együtt odamenekült családnak. (7. kép) 7. kép A kispalád] lakóház hátsó homlokzatának szerkezeti vázlata 16